Kate Van Dyke: Vérzivatar

“Kívülről nézve James Sinclair szállodalánc tulajdonos családjának életét siker, luxus és fényűzés kíséri. Az ötcsillagos színfalak mögött azonban családi viszályok, irigység, rejtélyes halálesetek és titkos viszonyok bújnak meg. James iker fiai Ron és Dean mindenben különböznek. Dean, a világtól elvonult művész, Ron pedig apja nyomdokaiban járva a Sinclair Star szállodalánc alelnöke. Apjuk, a kíméletlen üzletember, vaskézzel akarja irányítani gyermekei életét. Ron, feleségét és kisfiát egy repülőgép szerencsétlenségben veszti el, ikertestvérét tisztázatlan körülmények között meggyilkolják. A szálak Ronhoz vezetnek, de valóban képes lenne megölni saját fivérét? A férfi önpusztító életbe menekül. Viszonya lesz egy tinédzserkorú szobalánnyal. Egy éjszakás kalandjuk közös sorssá alakul, amit mintha valaki a háttérből irányítana…”

Mikor elolvastam a fülszöveget,  arra gondoltam, hogy egy jó kis véres krimit tartok a kezembe, ahol a főhősünk a rá nehezedő nyomás alatt elveszti a talajt a lába alól, és az ital és a szex lesz végső menedéke. Viszont, ahogy elkezdtem olvasni a regényt, rá kellett jönnöm, hogy a rövidke kis tartalomismertető nem éppen időrendi sorrendben tárja elénk a történetet.  Sőt, ha azt lehet mondani, az ok-okozat éppen fordítva szerepel. Nem tudom, hogy szándékos volt-e ez a megtévesztés, vagy ismételten egy olyan ember vállalta el a fülszövegírást, aki nem olvasta magát a könyvet.

Na, de lépjünk túl a külsőségeken, és nézzük, hogy mi bújik meg a Tűzmadár I. kötetének borítója alatt.

Rövid kis bevezető után, rögtön egy képkiállítás megnyitóján találja magát az olvasó, ahol az írónő szépen sorjában felvonultatja a regény szereplőit. Bemutatkozik a sikeres Ron Sinclair, a visszahúzódó, de tehetséges ikertestvére Dean és a diktatórikus hajlamokkal rendelkező apa, James. Már az első találkozáskor kiderül, hogy ez a három ember nem tud meglenni egy légtérben, és ez a feszültség Dean későbbi halálával csak növekszik apa és fia között.  De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen Dean még egy ideig része lesz a történetnek, hiszen nem ő lesz az első áldozat, hanem Miss Kitty Donovan, Ron szeretője.

Krimit elég ritkán szoktam olvasni, de ha a kezembe veszem, akkor azt várom el, hogy pörgős legyen, és folyamatosan fenntartsa az érdeklődésemet. Kate Van Dyke-nak ez sikerült. Lehet, hogy ebben közrejátszott egyéni stílusa is, hiszen a hosszú leíró mód helyett inkább a párbeszédekre helyezte a hangsúly, és ez vitte a hátán az egész történetet. Leírással, vagy gondolatokkal csak nagyon ritkán találkozunk, maximum egy-két oldal elejéig. Még a két nyomozó töprengését is dialógusban írja le, gyors adok-kapok módszerrel. Azt vettem észre magamon, hogy bár más könyveknél unom a hosszú leírásokat, itt igényt tartottam volna egyes események, helyszínek, személyek részletesebb bemutatására.

A kezdeti lendület azonban megtörik, miután a nyomozók zsákutcába jutnak, és ekkor kezdődik el a “romantikus” szál kibontása, melybe lassan belegabalyodik Ron Sinclair, Peggy Schultzcal (a tinédzserkorú szobalánnyal). Szinte meg is feledkezünk arról, hogy a gyilkost keressük, inkább a két főhősünk között kialakuló viszonyra összpontosítunk. Mikor már kezd ez a macska-egér játék egy igazi szappanoperává alakulni, akkor ráz fel bennünket újra a gyilkos, hogy kíváncsian várjuk a folytatást…

Az írónő a hosszú leírásokon kívül a technikai részleteket, szakzsargont is mellőzte elég sűrűn. Az olvasónak igénye van ilyesmire, még akkor is, ha nem ért belőle mindent. Pl. mikor Ron az orvossal beszélget fia állapotáról, akkor az orvosi kifejezéseket kikerülve, csak a lényeget tárja elénk, lebutított, hétköznapi formába. Ami kicsit azt az érzetet kelti, hogy az írónő nem szánt volna rá elég időt hogy utánajárjon és hitelesebbé tegye a történetet. Az IP cím dolognál pedig számomra szakadt egy kicsit a film. Az egy dolog, hogy a nyomozók technikai analfabéták, de hogy a rendszergazda is az legyen… Mi már a koleszben hamisítottuk az IP címünket, ha új gépet vettünk és nem voltunk hajlandóak egy hetet várni, hogy a rendszergazda nettel ellásson. Tudom, hogy apróságok, de ezek az apróságok azok, amik hitelessé és hihetővé teszik a történetet. (Lehet, hogy én szaladtam nagyon előre, és a következő kötetben kiderül, hogy tényleg IP cím hamisítás történt)

A felsorolt hiányosságok ellenére várom a folytatást, hiszen nekem is van egy tippem, hogy ki lehet a gyilkos, és már elméletet is gyártottam, hogy milyen okból kifolyólag követte el a gyilkosságokat. Bár egy kis részlet még nincs tisztázva a fejemben 🙂

Folytatása következik…Tűzmadár II. :Valóra vált rémálom

A kötetet köszönöm az Álomgyár Kiadónak.

ISBN: 978-615-5252-05-1
Álomgyár Kiadó, 2012
Terjedelem: 311 oldal
Bolti ár: 2990,- Ft

Mások pedig így látják:
Kristina bejegyzése
wilwaren bejegyzése
Gretty bejegyzése
FFG bejegyzése
Wee bejegyzése
Roni bejegyzése
KV bejegyzése