2002-ben egy baráti társaság gondozásában jelent meg az első Átjáró magazin. Az az igény keltette életre a magazint, hogy betöltsenek egy űrt az SF nyomtatásban megjelenő irodalom, értekezések és cikkek területén. Más kezdeményezésekhez hasonlóan az Átjáró magazin sem volt hosszú életű, hiszen mindösszesen 15 számot élt meg két év alatt. Bár igény volt rá, valahogy a piaci rést nem sikerült betömnie. 20 évvel az első szám megjelenését követően újra, egy szám erejéig, életre keltették a magazint antológia formájában. A köteten erősen érződik a nosztalgiafaktor, a régi időkön való elmerengés. Amennyiben ez volt az eredeti cél az Átjáró 20 megjelenésével, akkor ezt teljesítette.
Az évfordulós kötetben 16(+1 utószó gyanánt) novella/elbeszélés kapott helyet, és a “Műhely” szekcióban további 5 cikk, rövid tanulmány és egy interjú található.
Pár héttel az olvasást követően készül ez a bejegyzés, és meglepődve szembesülök azzal, hogy 16 novella szerepel a kötetben, miközben emlékeimben csak 4-5 db élt. Ez jól mutatja, hogy a novellák/elbeszélések nem túlságosan kiemelkedőek, kivéve azt a párat, melyeknek sikerült befészkelniük magukat az emlékezetembe. Éppen ezért, most tekintsünk el a többitől, és koncentráljunk arra a 4-5 írásra, melyek nyújtottak is valamit. Az ismertetés a kötetben lévő sorrendet tükrözi és nem a “minőséget”.
Vadász Szilárd: Rónin elbeszélése a távoli jövőbe kalauzol bennünket, ahol a társadalom annyira elpuhult, hogy nem képesek a rend fenntartására. Éppen ezért a múltból hoznak egy japán nyomozót, akit a halála előtti pillanatból emelnek ki az idővonalról. De ahogy egy fecske sem csinál nyarat, így egy nyomozó sem tud rendet teremteni egyedül. Segítségül egy egész szamurájcsoportot rendelnek mellé, akik szintén a múltból lettek “felhozva” az időben.
A történet jól megjeleníti a szamurájok és a nyomozó viszonyulását a jövő társadalmához, ahol az erőszak ismeretlen fogalom. De rávilágít arra is, hogy a történelem, és benne egyes emberek, tanulmányozása nem elegendő a megismeréshez, mindössze hipotézisek felállítását teszi lehetővé. Egy nem megfelelő kutatás, vagy mondjuk úgy, hogy felszínes vizsgálódás, ha kapkodással párosul, igencsak visszafelé sülhet el.
A történet azért is fogott meg, mert a szamuráj kultusz aránylag közel áll hozzám, és érdekes volt egy ilyen környezetben viszontlátni a középkori harcosokat, és a busidót nélkülöző nyomozót.
Michaleczky Péter: Mint eső a sivatagot című novellája egy kellemes hangulati novella, ami Las Vegas-ba kalauzol el bennünket egy olyan mentalista mindennapjaiba, aki kártyán próbálja megszerezni a megélhetéséhez szükséges anyagi javakat, a jövőre is gondolva. Viszont egy titkos kártyapartin, amire megbízottként nyer bebocsájtást, nem a pénz a fedezet, hanem a hátralévő élete. Erről egy Odaát rész jutott eszembe, ahol szintén pókeren lehetett nyerni vagy veszíteni további éveket.
A történet érdekes, de nem egyedülálló. Ami miatt mégis kiemelem, az a hangulata és a vége, mely a nyüzsgő városból egy kis sivatagi településre kalauzol el bennünket. Az ott tapasztalható nyugalom szigete kizökkenti ez embert a szürke hétköznapok valóságából, és időt ad a lélegzetvételre, a megpihenésre, valamint a szembenézéssel a múlttal, jelennel és jövővel.
Mészáros Szabolcs: Álomúton című története, egy fiatal félvér amerikai őslakos beavatási szertartásának az elkerülésével indít, melyhez egy istenséggel kötött alku segíti hozzá. De mint tudjuk, mindennek ára van, és évekkel később számon is kéri az istenség az alkut.
A modern környezetben felnövő férfi, aki a materiális javak bűvkörében él, igen nehezen enged az ősei isteneinek, bár igencsak meg tudják zavarni ezen szellemek az ember mindennapjait. A megoldás, önmagának megismerése egy hegyi túra keretén belül, hogy leszámoljon a rossz szellemekkel, és saját démonjaival. De hiába a méregdrága felszerelés, a legmodernebb kütyük, ha egy pillanat alatt megszabadítanak mindentől, csak saját magára számíthat az ember.
A történet egy utazás, mely az ember saját lelkivilágába kalauzolja el az olvasót. Mindenkinek vannak démonjai, mellyel szembe kell néznie, és meg kell harcolnia. Ha ezt nem teszi meg, akkor a démonok belülről falják fel. Nem, ez nem egy mantrás belső utazás, hanem egy hangulatos történet, ahol drukkolhatunk a főszereplő győzelméért, vagy esetleg az elbukásáért. A játszma kétkimeneteles, egészen az utolsó pillanatig.
Juhász Alexandra: Helyettes áldozat – a boszorkányok, mágia és szemfényvesztés birodalmába repít el bennünket Alexandra története, mely eléggé sötét időket idéz, és az erkölcsi “léc” is igen alacsonyan van. Egy máglyahalálra ítélt boszorkánytanonc menekülésének nem éppen szokványos történetét meséli el az írónő. Az elején már megdöbbenti az olvasót, mely végigkíséri az egész történeten. Nem egy rózsaszín habos-babos történet, ahol a család és a szeretet megóv mindentől. Egy igazi dark fantasy, ahol a szabadulásért nem létezik elég nagy áldozat, főleg, ha azt az áldozatot nem mi hozzuk meg, hanem mással végeztetjük el.
A “Műhely” szekcióban igazi nosztalgiafaktor rejlik, hiszen minden írás valahogy a múlthoz kapcsolódik, akárcsak a Tőke Péterrel készült interjú is.
Szélesi Sándor – Kis magyar fanzintörténelem írása elkalauzol bennünket a múltba, és bepillantást enged egy-egy sci-fi klub életébe és azon törekvésükbe, hogy fanzinok mentén pótolják azt az űrt, amit a hatalom nem tudott és nem is akart kitölteni. Érdekes végigkövetni a klubok próbálkozásait, melyek kisebb-nagyobb sikereket értek el fanzin területén, a hiányos technikai eszközök és lehetőségek ellenére. Nem beszélve arról, hogy a hatalom igen korlátozta ezen önkéntes munkában megjelenő írások kiadását. Mert ugye, anno, minden megjelenéshez engedély kellett, és a “kibocsátó” intézmény (aki a nevét adta a fanzinhoz) vállalta a felelősséget az abban megjelenő írások tartalmát illetően. Az öncenzúra mellett a valódi cenzúra is jelen volt abban az időben. Izgalmas és érdekes beszámoló.
Mi változott a ’60-as, ’70-es, ’80-as évekhez képest? A technikai fejlődés és a kötelező bejelentés eltörlése. Ma már bárki készíthet otthon fanzint a saját számítógépén, önkéntes munkával, és ingyen, elektronikusan meg is oszthatja az érdeklődőkkel. De akkor miért nem készülnek sci-fi fanzinok? Hová lettek a sci-fi klubok? Egyetlen sci-fi havilap van az országban, ami az utóbbi időben már eléggé felhígult, és más zsánereknek is teret enged. Hova tűnt a hőskorszak, amikor egy-egy sci-fi klubesten 20-30-40 vagy akár 200 ember is megjelent? Ma jó, ha egy Avana sörözésen túllépjük a 10 főt. És hiába készítene az ember egy jó kis fanzint, ha nem találja meg a célközönséget.
Miyazaki Jun – Visszatekintő a 90-es és a 2000-es évek sci-fi rendezvényeire – hasonló nosztalgiafaktorral fűszerezett írás, mint Szélesi fanzintörténelme. Jun felsorolja a ’90-es és 2000-es évek sci-fi rendezvényeit (a teljesség igénye nélkül) és mindegyikhez van valami hozzáfűznivalója, saját tapasztalat alapján, érdekességek tekintetében, vagy éppen a kudarc latolgatása miatt. Felmerül a kérdés, hogy miért nem sikerült megalapítani is egy sikeres rendezvényt, annak ellenére, hogy sokszor igen színvonalasra sikerült egy-egy ilyen esemény. Általában a pénzt hozza fel, mint visszatartó erőt, és részben igaza is van, hiszen a kezdeti támogatók kihátráltak és a közösségek is megszűntek vagy felhígultak. Talán egyetlen egy élte túl a viharos időszakot, az pedig a MondoCon, ami a mai napig több ezres látogatószámot képes generálni.
Jun jól szemlélteti, hogy mennyire nehéz “sztárvendéget” hozni egy-egy ilyen rendezvényre. Persze, nem lehetetlen, és olcsóbban is ki lehet hozni, ha jól időzít a szervezőgárda. De ezt minden évben azért nehéz eljátszani, és főleg nehéz fokozni. Ráadásul az internet korában, csak “sztárokkal” lehet bevonzani a látogatókat, vagy olyan technikai újdonságokkal, melyekhez még nem volt szerencséjük a rajongóknak korábban. De ehhez is pénz kell. És persze “tömeg”. Manapság a sci-fi közösség a Facebook-on aktív, de ha már ki kell mozdulni, arra nehezen vehető rá. Talán a jövőben sikerül majd mobilizálni a rajongókat, és ha lesz még HungaroCon, akkor nem csak az FMK-t tudjuk majd megtölteni látogatókkal, hanem egy több ezer ember befogadására képes rendezvénykomplexumot is…addig is marad a nosztalgia.
Érdekes, hogy egy SF-antológia nem a jövőbe repíti el az olvasóit, hanem inkább a múltba tekint vissza, és felidézi azokat az érzéseket, amikor még aktív sci-fi rajongóként az ember ki volt éhezve az újdonságra és a közösség nyújtotta feltöltődére. A kötet ad egy kis lendületet, mely a nosztalgiából táplálkozik és az olvasó úgy érzi, hogy de jó lenne ismét aktívabbnak lenni, és népszerűsíteni a sci-fit, akár fanzinek útján, akár rendezvényeken. Aztán eltelik egy kis idő, és a mindennapok problémái felülkerekednek, és csak a vágy marad meg, hogy “na, ha lesz egy kis időm, akkor összerántom a csapatot és csinálunk egy fanzint, vagy egy sörözést”. Az idő majd eldönti, hogy lesz-e energia erre, vagy csak a vágy szintjén él tovább a remény.
ISBN:978 615 6527 00 4
Overon Kft, 2022
Terjedelem: 334 oldal
Bolti ár: 3990,- Ft
