Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák
Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák

A szórakoztató irodalom számomra azt jelenti, hogy ha kezembe veszem a könyvet, akkor megszűnik a világ körülöttem. Egy olyan történettel ajándékoz meg, ami se nem túl lassú, se nem túl gyors, és nem az eszemre akar hatni, hanem a szívemre, azaz nem elgondolkodtatni akar, vagy a sorok között üzenni, hanem szórakoztatni. Nos, Norbert Winney könyve ilyen. Hiába mondom, hogy kerülöm a fantasyt, mert az nem az én világom, időnként csak belebotlom. A legnagyobb meglepetésemre beszippantott a történet.

A kötet három elbeszélést tartalmaz, melyek egybefüggőek, mégis különállóak. A főszerepben: Vízfüttyő Loson. Azaz mindhárom mese Loson egy-egy kalandját meséli el. A címből nem is olyan nehéz kitalálni, hogy mi is áll egy-egy történet középpontjában. Sárkányok – azaz mentsük meg a királylányt a sárkány karmai közül (vagy mégsem?). Farkasok – ismeritek a Piroska és a farkas mesét? Na ez majdnem olyan, de mégsem 🙂 Végül pedig az almák – Hórózsa. Ez gondolom sokat elmond…vagy inkább csak elgondolkodtat?

Norbert Winney nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a közismert meséket vette alapul és összekeverte őket, hogy egy mese-fantasy történet kerekedjen belőle. Gratulálok a bátorságához! Sikerült neki. A meséket megfogta, kifordította, jól összekeverte egy kalapban, majd megborsozta, megsózta, megcukrozta és a végterméket egy kicsit átírta. Ezzel a művelettel pedig egy remekművet adott ki a kezei közül, ami a szórakoztató irodalom magaslataiba emeli azt a kötetet.

Sárkányfészkek – Az első elbeszélés nem más, mint Vízfüttyő Loson életének bemutatása. Az olvasó képet kap a fiatal árva keserves életútjáról, miközben megismeri Füzesújmajort, a sok kicsit királysággal határos szabad várost. Loson nem elég, hogy szegény, mint a templom egere, még reménytelenül szerelmes is. Így nem csoda, hogy amint híre megy, hogy a hétfejű sárkány barlangjában fogságban tartott királylány kiszabadítójának fele királyság lészen jussa, ő is felkerekedik szerencsét próbálni. Igaz a fél királysághoz jár a királylány is, de Loson szíve már másért dobog, így ezzel a kérdéssel elég lesz majd akkor foglalkozni, ha a küldetést sikeresen teljesíti.

A kaland nem lenne igazi kaland, ha nincs benne boszorkány, aki átkokat ad-vesz, attól függően, hogy kinek mire van szűksége. Háromkalapi Rozál, a helyi banya lesz Loson segítségére, hogy az Üveghegyen túlra jutva megkereshesse a hétfejű sárkányt.

Az első rész igazi kalandra invitálja az olvasót, feltárva előtte a szabad város és a körülötte lévő kicsiny királyságok világát. Elkalauzol bennünket az Üveghegyen túlra és megismerhetjük a nem túlidealizált Losont. Izgulhatunk fiatal hősünkért, miközben fogalmunk sincs arról, hogy hogyan is végződik majd a történet. Elárulhatom, hogy nem a megszokott sablon szerint 😉

Piroska és a farkasok
Piroska és a farkasok

Farkasátkok – A második elbeszélés már kicsit más vizekre evez. A hangulata sokkal sötétebb és egy kicsit pikánsabb is. Ez a rész jobban hasonlít egy hard fantasyre, mint meseelemekkel tarkított elbeszélésre. Valójában az egész nem szól másról, mint a harcról a hatalomért, de közben kiderül, hogy családi vonatkozása is van a dolgoknak, amik még tragikusabbá teszik a küzdelmet.

Kristálylakók – A harmadik elbeszélés egy igazi humordömping, ami méltó lezárása a kötetnek. Itt keveredik Csipkerózsika és Hófehérke története, és így lesz belőle Hórózsa. Bár a hercegnőről nem túl sok szó esik, a hét törpe annál nagyobb szerephez jut Loson mellett, az olvasó legnagyobb örömére.

Egy Disney meséből sem hiányozhat a kedves, vicces és érdekes teremtmény, aki végigkíséri a főhőst az úton. Miért lenne ez ebben a kötetben másképp? Hiszen Loson sem egy magányos hős. Egyedül nem tudna minden szorult helyzetből megmenekülni. A “fegyverhordozó” ebben az esetben Muszti a patkány, akinek az árnyékképe szinte minden oldalon látható. Egy mellékszereplő, aki hozzánő a történethez és annak elválaszthatatlan részét képezi végül.

A Sárkányok, farkasok és almák egy nagyszerű újra-értelemzése, vagy inkább újragondolása azoknak a meséknek, melyek gyerekkorunkat végigkísérték. Egy kicsit modernebb megközelítéssel élt az író, aminek eredményeképpen kilépve a mesevilágból, egy fantasyt hozott létre. Nem csak kifordította a jól ismert Grimm meséket, hanem fel is bolygatta. Hiába ismerjük az eredeti történetet, annak csak elemeit fedezhetjük fel ebben a kötetben.

A könyv elolvasása után is azt állítom, hogy a fantasy nem az én világom. De tudom, hogy ha Norbert Winneynek új könyve fog megjelenni, azt el fogom olvasni. Hogy miért? Mert szórakoztat! Könnyed olvasmány, ami már pár mondat után képes arra, hogy kiszakítson a szürke hétköznapokból és egy olyan világba repítsen el, mely lenyűgöz, megnevettet és elszórakoztat. Azzal, hogy a mesék ihlette történetek keverednek az elbeszélésekben, csak még közelebb hozza a világát hozzám, hiszen újra átélhetem a gyerekkorom egy szeletét, igaz kicsit másképp, kicsit felnőttesebben.

Aki szórakoztató irodalmat szeretne olvasni, annak nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet. Ne nézze a műfaji besorolást, hiszen nem az számít, hogy milyen világ részesei leszünk, hanem az, hogy jót szórakozzunk, és a való világból elmenekülhessünk pár órára. A könyv egy picit korhatáros, így azt mondanám, hogy 12 éves kortól már olvasható. A felső korhatárra 99 évet szoktak írni, de miért vennénk el a lehetőséget az ettől idősebbektől? Ki tudja, hogy hány Rozálhoz hasonló boszorkány él még köztünk 😉

A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.

IMÁDTAM

ISBN: 978 963 293 160 9
Athenaeum Kiadó, 2016
Terjedelem: 320 oldal
Bolti ár: 2990,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
PuPilla Olvas
Dóri Online Olvasónaplója
Könyv extrák

(Összes olvasás: 197 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

2 Replies to “Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák”

Hozzászólás a(z) PuPilla bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*