Királyházi Csaba: Nikotin City

Az idei könyvhéten debütált az SFportal Könyvek első kötete, mely arra tesz kísérletet, hogy megpróbálja egy kötetbe összegyűjteni egy-egy magyar sci-fit (is) író szerző már megjelent novelláit, valamint azokat, amik eddig a fiók mélyén lapultak. Az első kötet Királyházi Csaba Tovább Királyházi Csaba: Nikotin City

Danny Tobey: God Game – Az Úr játéka

“Amit eszel, azzá leszel” – tartja a mondás. De mi történik akkor, ha egy mesterséges intelligenciát vallási szövegekkel etetünk? Azt fogja gondolni, hogy ő Isten, aki mindent tud és mindent lát. Megítél élőket és holtakat, de leginkább azokat, akik belépnek Tovább Danny Tobey: God Game – Az Úr játéka

E. M. Marthacharles: Emguru

1983-ban, egy kis, nevesincs üstökös lépett be a Naprendszerbe, és a felületéről leváló jégkristályok egy része, a Föld körül keringő egyik szovjet műholdon landolt. Az időközben megsemmisítésre szánt műholdnál azonban problémák léptek fel, és nem választotta le a meghajtóegységét a Tovább E. M. Marthacharles: Emguru

Szergej Lukjanyenko: A varázsló utolsó éjszakája

A novelláskötetekről mindig nehezebb írni, hiszen az ember vagy ír mindegyik novelláról (ami egy féltégla esetén nem olyan könnyű), vagy kiemel párat és ezzel torzíthatja a kötet tartalmát. Jelen esetben viszont szerencsém van, mert nem csak novellák szerepelnek a kötetben, Tovább Szergej Lukjanyenko: A varázsló utolsó éjszakája

Umberto Eco: A tegnap szigete

Umberto Eco egy kézirat alapján rekonstruálta a barokk ifjú történetét, aki egy hajtótörést követően az “antipódus-délkör” vonalán túli Sziget közelében vetődött “partra”, pontosabban egy elhagyatottnak tűnő hajó fedélzetére, mely a legendás Szigettől (Salamon-szigetek?) nem messze horgonyzott az öbölben. Roberto de Tovább Umberto Eco: A tegnap szigete

Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű

Az emberiség történelme tele van szörnyekkel. Egy részét mi magunk teremtettük, még más részét mi ruháztuk fel szörny tulajdonságokkal. Az ismeretlentől, a Másságtól vagy éppen a környezetünktől való félelem hozta létre ezeket. Vagy éppen a folklór, aminek köszönhetően a szüleink Tovább Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű

George Orwell: Állatfarm

Valamikor, még gyerekként láttam a könyv alapján készült animációs filmet, és annak ellenére, hogy kerültem a feliratos filmeket, ezt valahogy mégis megnéztem. Mély nyomot hagyott bennem, de akkor még nem igazán tudtam felfogni a mondanivalóját. Abban az időben még nem Tovább George Orwell: Állatfarm

Umberto Eco: A rózsa neve

Valamikor még a 2000-es évek elején láttam a regény alapján készült filmet. Elvarázsolt és megfogott. Már akkor tudtam, hogy el kell olvasnom az alapjául szolgáló regényt. Viszont tudomásomra jutott, hogy Umberto Eco nem fukarkodott a szövegben a latin kifejezésekkel, valamint Tovább Umberto Eco: A rózsa neve

Lana Bastašić: Kapd el a nyulat!

Sara éppen Dublin utcáit járja, függönyt keresve, ami eltakarhatja előle a pucér szomszédot, amikor megcsörren a telefonja. A vonal túlsó végén gyermekkori barátnője, Lejla szólal meg, mintha tegnap beszéltek volna utoljára, pedig az utolsó beszélgetésük óta nem kevesebb, mint tizenkét Tovább Lana Bastašić: Kapd el a nyulat!

Dean R. Koontz: Virrasztók

Az egyik kaliforniai kutatóintézetből, melyet az USA kormánya támogat, két kísérleti állat megszökik. Az egyik egy golden retriever kutya, mely a genetikai kísérleteknek köszönhetően szinte emberi tudattal rendelkezik. A másik egy szörny, melyet gyilkolásra terveztek. Travis Cornell, az életből kiábrándult Tovább Dean R. Koontz: Virrasztók