Arthur C. Clarke teljes Űrodisszeia univerzuma (II. rész)

A 2001-Űrodisszeiát Clarke nem folytatásos regénynek szánta, azonban a ’80-as évek elején ismét tollat ragadott, azaz billentyűzetet (Archives II. mikrokomputeren) és megszületett a 2010. Második Űrodisszeia. Mint általában, a folytatások gyengébben sikerülnek. Úgy érzem, hogy az írónak sok kompromisszumot kellett kötnie, Tovább Arthur C. Clarke teljes Űrodisszeia univerzuma (II. rész)

Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

“A világ nagyvárosai fölött hatalmas űrhajók jelennek meg, és ezzel új korszak veszi kezdetét az emberiség számára. A mind társadalmi, mind technikai szempontból magasabbrendű idegenek békét és jólétet ígérnek a földlakóknak, ám bizonyos korlátokat is szabnak a fejlődésnek. Jóindulatuk és Tovább Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

Arthur C. Clarke: Holdrengés

Egy klasszikus sci-fi, még abból az időből, mikor az emberiség arról ábrándozott, hogy  kolóniákat létesít a Holdon. Rendeget sci-fi, fantasy született abban az időben, sőt még a krimi írók is sokszor a Holdat választották a történeteik színhelyéül. Clarke sem kerülhette Tovább Arthur C. Clarke: Holdrengés

Arthur C. Clarke: A város és a csillagok

“A történelem tele van nagyszerű városokkal, de Diasparhoz egy sem fogható. Évmilliók óta zárkózik védelmező kupolája mögé, hogy elszigetelje magát a széthulló külvilág veszélyeitől. Valamikor olyan hatalommal rendelkezett, ami előtt még a csillagok is meghódoltak, de aztán − a legendák Tovább Arthur C. Clarke: A város és a csillagok

Arthur C. Clarke teljes Űrodisszeia univerzuma (I. rész)

Ki ne hallott volna már a filmtörténet egyik kiemelkedő alkotásáról, a 2001-Űrodisszeiaról? És a könyvről? Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke együtt fogtak hozzá egy olyan mozi elkészítéséhez, ami kiemelkedik a többi sci-fi közül, és ezt az elhatározást nem is Tovább Arthur C. Clarke teljes Űrodisszeia univerzuma (I. rész)

Könyvespolcom új lakói – január ’13

Elérkezett az új év első hónapjának is a vége…Ilyenkor általában az ember a karácsonyra kapott könyveket veszi elő, és nem azon töri a fejét, hogy hogyan lehetne még bővíteni a várólistát. Azonban a könyvkereskedők éppen ezt a gyér forgalmú hónapot Tovább Könyvespolcom új lakói – január ’13

Szívélyes Fahrenheit

Ismét összefogott Asimov és Greenberg, és összeállított egy csokrot az 1954-ben megjelent legjobb sci-fi novellákból, melyek kiállták az idő próbáját. Ezen csokorban 17 írás kapott helyet, akárcsak a Gyilkos idő-ben. Mikor elolvastam a gyűjteményt, kicsit csalódott voltam, mert úgy éreztem, Tovább Szívélyes Fahrenheit

Decemberi szavazás eredménye

Nagy meglepetést nem okozott a szavazás eredménye, hiszen fele a listán szereplő könyveknek sci-fi volt. Viszont, hogy csak Hrabal kapott szavazatot a nem sci-fi könyvek közül, az engem is meglepett. Asimov és Clarke most egy kicsit háttérbe szorult, a lengyel Tovább Decemberi szavazás eredménye

Könyvespolcom új lakói – november’12

Hihetetlen, hogy szinte minden hónapban valahogy előkerül egy 20%-os Libris kupon. Persze, ennek mindig van helye, így nem marad felhasználatlanul 🙂 Ebben a hónapban is a francia história folytatására lett fordítva, így a XI. kötetet is már magaménak mondhatom: – Tovább Könyvespolcom új lakói – november’12

A szeptemberi szavazás eredménye

Ilyen gyenge részvételre azért nem számítottam. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy ha az októberi szavazók száma is ilyen alacsony lesz, akkor felesleges folytatni. Az is eszembe jutott, hogy esetleg annyira rossz könyvek kerültek fel a listára, hogy szinte senkinek nem keltette Tovább A szeptemberi szavazás eredménye