Éves összefoglaló – 2021

Mielőtt nekiállok megírni az éves összefoglalót, mindig átnézem az elmúlt évek záró bejegyzéseit, és szembesülök azzal, hogy a célok és tervek valahogy soha nem sikerülnek (tisztelet a kivételnek). Ilyenkor el kellene gondolkodnom azon, hogy talán elérhetőbb célokat kellene kitűznöm. Viszont, Tovább Éves összefoglaló – 2021

Kilátó – június ’21

Lassan itt a nyár! Legalábbis azt mondják…már úton van, csak kérdés, hogy mikor ér ide. Még kissé vacogva várjuk a kánikulát, addig nézzük, mit tartogat számunkra a június friss megjelenések tekintetében. Pozitívum az előző hónapokhoz képest, hogy most annyira nem Tovább Kilátó – június ’21

Néhány könyvről röviden II.

Albert Camus: A pestis A 2019-es év slágerkönyve a világon, ami a Covid-19 terjedésének volt “köszönhető”. Gondoltam, teszek vele én is egy próbát, de nem összehasonlításnak szántam a mostani helyzettel. Nem tudom, hogy mit vártam a regénytől, de azt biztos Tovább Néhány könyvről röviden II.

Kilátó – március ’21

A március is izgalmasnak ígérkezik, ami az új megjelenéseket illeti. A szemezgetés közben igen sok érdekes újdonság jött velem szembe, így volt miből válogatnom a havi Kilátóba. Ráadásul olyan címeket is felfedeztem, amik már legalább egy éve várják, hogy kiadásra Tovább Kilátó – március ’21

Néhány könyvről röviden I.

Újabb rovattal bővül a blog, melyben olyan könyvek kapnak helyet, amikről hosszan nem valószínű, hogy tudnék írni, vagy éppen tudnék, de azok véget nem érő elemzések és gondolati fejtegetések lennének. Azonban ezen könyvek mellet sem szeretnék elmenni szó nélkül, hiszen Tovább Néhány könyvről röviden I.

Kilátó – február ’21

A februári megjelenéseket nézegetve, örömmel fedeztem fel, hogy van miből válogatni és újra kezd egy kicsit felpezsdülni a könyvpiac. Jó, Könyvhét és Könyvfeszt még nem lesz egy ideig, de a könyvesboltok nyitva vannak, és a stream szolgáltatók sem tudnak már Tovább Kilátó – február ’21

Kilátó – január ’21

A könyvkiadók vagy nagyon jól titkolják, hogy mivel szeretnének kirukkolni az év első hónapjában, vagy tényleg nem terveznek semmilyen új címet megjelentetni januárban. Én az utóbbira tippelnék. Megszokhattuk már, hogy ez a hónap úgymond “holt szezon” a könyvkiadás terén, de Tovább Kilátó – január ’21

Kilátó – december ’20

Remélem, hogy Fekete Péntek alkalmával mindenki jól bevásárolt olvasnivalóból, ugyanis a decemberi megjelenéseket elnézve, nem sok újdonság maradt az év utolsó hónapjára. Jó, ez annyira nem új dolog, hiszen a kiadók is igyekeztek legkésőbb november végén megjelentetni az új címeket, Tovább Kilátó – december ’20

Kilátó – november ’20

A novemberi új megjelenések között több érdekes cím is felbukkant, amire érdemes figyelmet szentelni. Aki már végigolvasta a könyvespolcát (van ilyen?!) az sem fog unatkozni ebben a hónapban, hiszen változatos könyvkínálattal jelentkeznek most is a kiadók. Unatkozni nem fogunk, és Tovább Kilátó – november ’20