Anna Politkovszkaja: Csakis ​a tiszta igazat

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Anna Politkovszkaja: Csakis ​a tiszta igazat
Anna Politkovszkaja: Csakis ​a tiszta igazat

Újságolvasó vagyok. Pontosabban az elektronikus változatát olvasom pár hírforrásnak. Napi rendszerességgel, de nem az elejétől a végéig. Saját kis buborékomban élek, mégis azt érzem, hogy Magyarországon nincs igazi újságírás. Nincsenek valódi újságírók, akik utánajárnának a dolgoknak és beleásnák magukat a témába. Jó, ez kicsit erős, ugyanis vannak csoportok, akik mélyebbre ásnak, de az ő erőforrásaik is végesek, így csak évi pár cikk futja az erejükből.

A kormánypropaganda felülről irányított, kézi-vezérléssel működik. Ott keresve sem találunk újságírót. Az ellenzéki szerkesztőségek sem a valóságot írják meg, hanem csak a saját propagandájukat fröcsögik a híveknek. És akkor ott vannak a “független” szerkesztőségek, akik próbálnak valódi újságírással foglalkozni, de ha az egyik online megjelenését olvastuk, akkor olvastuk az összes többiét is, hiszen nem csinálnak mást, mint egymás cikkeiből szemezgetnek. Olykor azért sikerül kirukkolniuk valami “szenzációval”, amit rögtön átvesz a többi szerkesztőség is, és a saját szájíze szerint ad közre.

Az orosz diktatúrában mégis működött egy újság, mely csak akkor volt hajlandó felfüggeszteni a működését, amikor az orosz törvényhozás megszavazta, hogy az ukrajnai “különleges művelet” nem nevezhető háborúnak. Ha valaki mégis annak nevezi, arra börtönbüntetés vár. A Novaya Gazeta című újság munkatársai úgy érezték, hogy ha nem írhatják le a valóságot, azaz, hogy háború van Ukrajnában, ami az orosz invázió következménye, akkor tollat sem ragadnak. Ennek az újságnak volt a munkatársa Anna Politkovszkaja, egészen 2006. október 7-ig, amikor is a saját háza előtt egy merénylő végzett vele.

A Csakis a tiszta igazat kötet Anna Politkovszkaja írásaiból összeállított gyűjtemény, ami az újságíró munkássága és bátorsága előtti tisztelgés is egyben.

Aki olvasta Politkovszkaja Orosz napló című kötetét, az már valamennyire sejtheti, hogy mire is számíthat ebben a gyűjteményben. A kötetben szereplő cikkek időrendi sorrendben követik egymás, egy-egy témán belül. Túlsúlyban van a csecsenföldi helyzet bemutatása, amikben egy régi-új ismerős is feltűnik, mégpedig Razman Kadirov, akinek a szabadcsapatai idén éppen Ukrajnában garázdálkodtak. A róla és a szabadcsapatairól szóló cikkek segítenek abban, hogy el tudjuk képzelni miket is vihettek végbe Ukrajnában azon rövid idő alatt még ott tevékenykedtek. Azért csak rövid ideig, mert megszokták, hogy a Csecsen Köztársaság területén büntetlenül ölhettek, kínozhattak és alázhattak meg embereket…csakhogy Ukrajnában visszalőttek rájuk, és egy-kettő szedték is a sátorfájukat.

Nyomon-követhetjük Kadirov “felemelkedését”, ahogy egy senkiből, Putyin hathatós támogatásával, a Csecsen Köztársaság elnöki székéig kúszik fel (a kötetben még “csak” miniszterelnöki pozíciót bitorol), és a nép kifosztásából az ország egyik leggazdagabb embere válik. Szabadcsapatai a személyes bosszújukat elégítették ki, és sarcot szedtek minden állami alkalmazottól. Azaz, aki a Csecsen Köztársaságban hivatalt vállalt, annak fizetnie kellett a Kadirov családnak. Az “ellenállókat” nyilvánosan megszégyenítették, vagy éppen kivégezték és a hullájukat tették ki közszemlére. Nem csoda, ha egyre többen lettek olyanok, akik a megtorlás elől az erdőkbe menekültek és megpróbáltak fegyverrel válaszolni az igazságtalanságra.

Politkovszkaja cikkei olyan emberekről szólnak, akiket vagy a szabadcsapatok vagy az FSZB (vagy a GRU) emberei kaptak el, kínoztak meg és végeztek ki. Pár “szerencsés” ember túlélte ezeket a fogva-tartásokat, de kárpótlást az igazságtalanságért nem kaptak. És, hogy kik voltak ezek az áldozatok? Általában békésen alvó emberek, vagy a munkából hazafelé tartó dolgozók. Az egyetlen bűnük az volt, hogy rossz időben voltak rossz helyen, és az állami hatóságoknak kellett egy bűnbak, aki kínzás hatására vallott. És ezek az emberek általában vallottak, még akkor is, ha azt sem tudták, hogy kit sároznak be. Menekülési útnak vélték, ha aláírnak egy hamis vallomást…de azzal nem számoltak, hogy a tanúkat is eltüntetik a “hatóságok” ha már ott szerepel a nevük a lap alján.

Politkovszkaja nem csak beszámolt ezekről az eseményekről, hanem olykor aktív szereplőként is részt vett az esetek felkutatásában és az igazság kiderítésében. Ennek köszönhetően többször kapott életveszélyes fenyegetést, és olykor csak a szerencsének és egyes bennfentes segítőinek köszönhette a megmenekülését. Cikkeiben nem nevezte meg ezeket a “segítőket”, vagy informátorokat, hiszen ez egyenlő lett volna a halálos ítéletükkel. Csak akkor fedte fel a korábbi segítők nevét, ha azok már nem tartoztak az élők sorába.

Az Orosz naplóban tárgyalt eseményeket is érinti pár cikkben, mint pl: a Dubrovka Színházban történt terroreseményt, vagy a beszláni túszdrámát. Ezeknek nem is szabad a feledés homályába süllyedniük, hiszen ha elfelejtjük, az olyan lenne, mintha megbocsátanánk az oroszországi diktatúrának és a véreskezű Putyinnak.

Élesen kritizálta a médiát és a föderáció égisze alatt működő köztársaságokat is, melyek eljátszották a parlamentáris demokráciát, miközben autokrata vezetéssel irányították az országot. Csecsenföldet Türkmenisztánhoz hasonlítja, de ha élne még ma is, akkor Magyarországgal is párhuzamot vonhatna:

“Tudják mit csinál Türkmenisztánban a parlament? Pecsétet nyom a Türkménbasi döntéseire.”

A média egyes szegmenseiről pedig a következőt tartotta:

“Az igénytelen média az igénytelen közönséget szolgálja ki, amely készségesen elhisz mindent, amit mondanak neki.”

Ez is eléggé ismerős….

De a kötet nem csak az elnyomásról, a szegénységről, az igazságtalanságról és a terroról szól. Egy-egy cikk erejéig megpillanthatjuk a hétköznapi Anna Politkovszkajat is, aki egy új jövevényt fogad be a családjába. Bár nem lenne Politkovszkaja, ha nem egy lelkileg sérült kutyával hozná össze a sors. A magánéletben sem hátrált meg, és mindent megtett azért, hogy a kutyus a bizalmába fogadja, és egy szerető családi fészket biztosítson a számára.

Olvashatunk interjúkat is a kötetben, amiket külföldi politikusokkal készített, vagy éppen emigrált orosz oligarchákkal, akik külföldről támogatták az ellenállást mindaddig még az FSZB keze el nem ért hozzájuk. Az biztos, hogy ha egyszer valamilyen okból kifolyólag kénytelen leszek orosz légitársasággal utazni, akkor legyen akármilyen hosszú is az út, sem enni, sem pedig inni nem fogok a repülőgépen. Nem tudom, hogy milyen statisztikák készülnek, de megnéznék egyet, hogy megtudjam hány mérgezéses eset esett meg ezeken a gépeken.

A kötet az Orosz naplóval ellentétben, nem egy átfogó képet mutat be az akkori (mai) Oroszországról, hanem pillanatképeket az áldozatok, meghurcoltak életéből, melyek rámutatnak arra, hogy egy maffiaállamban csak egy törvény létezik, és az nem más, mint Putyin törvénye. Ha véletlenül mégis győz az igazság, vagy annak csak egy szelete, akkor egy feláldozható katonáról van szó, aki átlépte a hatáskörét és nincs már rá többé szükség.

A könyv elolvasását követően üresség ült a lelkemre, hiszen ennyi mindent nem lehet feldolgozni, de együtt élni sem vele. Mégis kíváncsian várom, hogy mikor fog megjelenni magyarul is a Putin’s Russia: Life in a Failing Democracy című kötet, melyet szintén Politkovszkaja írt. Valószínű túl sok újdonságot nem tartalmaz, hiszen az elmúlt 12 év igen kísértetiesen összecseng az orosz autokráciával.

Csak ajánlani tudom!

ISBN:978 963 543 134 2
Athenaeum Kiadó, 2022
Fordította: Torma Péter
Terjedelem: 528 oldal
Bolti ár: 5999,- Ft

(Összes olvasás: 24 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*