Szergej Lukjanyenko: A varázsló utolsó éjszakája

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Szergej Lukjanyenko: A varázsló utolsó éjszakája

A novelláskötetekről mindig nehezebb írni, hiszen az ember vagy ír mindegyik novelláról (ami egy féltégla esetén nem olyan könnyű), vagy kiemel párat és ezzel torzíthatja a kötet tartalmát. Jelen esetben viszont szerencsém van, mert nem csak novellák szerepelnek a kötetben, hanem elbeszélések, “kritikák”, szösszenetek és cikkek is, melyek öt, jól tagolható részre osztják a kötetet, mind szerkezetileg, mind tartalmilag, mind hangulatilag.  Ez az én dolgomat is kicsit megkönnyíti, illetve a kötet olvasása közben is biztosít egyfajta változatosságot.

Szergej Lukjanyenkotól eddig csak a Konkurenseket olvastam, illetve az Őrség sorozatából az Éjszakai őrség mozis feldolgozásához volt szerencsém. Annyi bátorságot még nem merítettem, hogy az Őrség sorozatába belekezdjek, de minél több írását olvasom, annál kíváncsibbá válok. Persze, az embernek mindig az kell ami nincs, azaz a Tükörlabirintus című regénye(?), ami magyarul még nem jelent meg. Mielőtt azonban nagyon előreszaladnánk, nézzük meg, mi is lapul A varázsló utolsó éjszakája címet viselő összegyűjtött novellák II. kötetében.

Az első rész, az Időbeli zavar címet viseli, melyben két elbeszélés kapott helyet. Gondolom már sokan próbálkoztak a kedvenc regényük folytatásának a megírásával, vagy éppen a végének az átírásával, ha az nem tetszett nekik. Lukjanyenko sem tett másként, és ennek köszönhető az Időbeli zűrzavar, mely egy fejezettel megtoldja Arkagyij és Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik című regényét, és az Az éjfél gyengéd álmai pedig egy alternatív befejezése az A század ragadozó tárgyai című kisregénynek. Az első Sztrugackij regényt (még) nem olvastam, de ha hangulatában és történetében annyira hasonlít a Lukjanyenko-féle verzióhoz, akkor sürgősen pótolnom kell ezt a hiányosságot. A század ragadozó tárgyai pedig szerintem úgy jó ahogy van, nem kell neki másik befejezés. Viszont megértem Lukjanyenkot is, aki szeretett volna valami pozitív végkicsengést adni a történetnek, hogy ne legyen annyira nyomasztó, mint ahogy azt a Sztrugackij testvérek eredetileg papírra vetették. Bár ez a befejezés sem tompítja az eredeti történet letargikus hangulatát.

A második részben azon írásokat olvashatjuk, melyeket Lukjanyenko az interneten meghirdetett versenyekre írt, ahol a résztvevőknek adott témára, meghatározott időn belül kellet megírniuk a műveiket, melyek név nélkül kerültek fel a weboldalra, és a végén egymás írásaira szavazhattak. Ezen “ujjgyakorlatoknak”  hála, 14 írás került be a kötetbe is, melyek a legváltozatosabb témákban születtek, sci-fi és fantasy zsánerben, vegyesen. A rövid novellák általában a végére tartogatott csattanókra épülnek, melyek néha kissé banálisak, de többségében inkább viccesek, humorosak. Valódi könnyed kikapcsolódás, mely elszórakoztatja az olvasót, és a változatos témáknak köszönhetően folytonos megújulást biztosít. Mégis, két novellát kiemelnék közülük. Az egyik A tudományos világnézet evolúciója népszerű irodalmi példákon keresztül címet viseli, ami egy aszteroidára telepített embercsoport “evolúcióját” szemlélteti, miután a fejlett társadalom elpusztult és az utódok újrakezdtek mindent, szinte a nulláról. Megmosolyogtató, ahogy ez az új civilizáció újrateremti Vernét, Sztrugackijékat, Lucretiust vagy éppen Rabeliast, mi pedig az ő világszemléletük alapján kapunk részleteket a művekből.

A másik novella pedig a Békében élni, ahol főhősünk Fortuna kegyeltje…lenne, ha a szerencséért nem kellene megfizetnie. Azaz, amilyen mértékben igénybe veszi a szerencséjét, és azt hívja segítségül bármely élethelyzetbe, ugyanakkora erejű, csak ellentétes irányú szerencsétlenséget is el kell viselnie. Az ember néha kockáztat, kisebb dolgokat bevállal, de nem merészkedik nagyobb horderejű események célzott irányítására, hiszen annak az ára az élete is lehet. De mi van akkor, ha valaki rájön, hogy emberünk közvetlen kapcsolatban áll Fortunával?

A harmadik rész elbeszéléseket tartalmaz, melyeket Lukjanyenko többnyire a pályája elején írt. Saját bevallása szerint vannak köztük jól sikerültek és gyengébbek is, mely véleményét osztom, mégis ki kell emelnem, hogy a legjobb, legütősebb történetek ebben a részben találhatóak. Rögtön az első, Az erdőn túl, hol az aljas ellenség… című elbeszélés igen magasra teszi a lécet, annak ellenére, hogy az ilyen témájú történeteket nem annyira kedvelem. Olvasás közben annyira nem is kötött le, még el nem értem a végére, mely teljesen más megvilágításba helyezte az egész történetet. Jó, az elején azért volt olyan dolog, ami alapján következtetni lehetett a csattanóra, csak éppen nem esett le 🙂 Vagy ott az Idegen fájdalom, amiben újraélik az emberiség nagy csatáit, mintegy szórakoztató játék keretein belül, ahol a halál nem végleges, és így a halálfélelem sem valós. Viszont Dan átérzi az áldozatok sorsát és fájdalmát, ami elindít benne egy változást. Már nem köti le a játék, és szinte vágyakozik a valós fájdalomra, a valós halálra.

A Pentameter-perzekúció nem csak az olvasót teszi próbára, hanem a fordítót is, hiszen az elbeszélés minden egyes szava “p” betűvel kezdődik. A tartalomra nem is tudtam annyira odafigyelni, mert végig azon járt az eszem, hogy milyen kihívást jelenthetett a fordítónak minden egyes mondat megalkotása és vajon mi állhatott az eredeti mondatban. Gondolom, hogy maga az elbeszélés történetileg megőrzött valamennyit az eredetiből, még ha sok oroszul “p” betűvel kezdődő szó ki is hullott a magyar nyelvre ültetés közben.

A látogatás című elbeszélés talán az egyik kedvencem a kötetben, annak ellenére, hogy elég morbid és megrázó. Az elején még teljesen más irányban gondolkodtam a szöveg olvasása közben, de ahogy haladtam a vége felé, éreztem, hogy valami nem stimmel az elképzelésemmel. A végen pedig mint egy pofon, úgy ért a rideg valóság.

A negyedik rész, az Elpárolgott történetek Lukjanyenko, mint írónak, a humoros oldalát mutatja be, amivel elszórakoztatja a mit sem sejtő olvasókat, miközben írói tehetsége végig kitűnik az írásaiból. Ez a rész a kamu regények gyűjtőhelye, azaz vagy olyan történetek vázlatát közli, melyeket esze ágában sem volt megírni (de az internet segítségével a közönség elé tárta), vagy éppen olyan könyvekről szóló kritikákat írt, melyek meg sem jelentek. Az Alumíniumszín égbolt saját ötletének paródiája, mely egy regény vázát tárja az olvasó elé. A vicc viszont nem várt visszhangra talált, ugyanis akármennyire paródiának íródott a lehetséges regény abszurd története, az olvasók egy része komolyan vette, és elkezdtek érdeklődni, hogy mikorra várható a regény. Lukjanyenkot ismerve, ebből a témából is jó sztorit írt volna, ha komolyan vette volna.

A kamu kritikák nemlétező könyvekről is az írói fantázia határtalanságát tárja elénk, hiszen nem csak a történet vázát tárja az olvasó elé, hanem részletekbe belemenve elemzi a nemlétező mű által tárgyalt egyes fejezeteket. Figyel arra is, hogy ne spoilerezzen, ezzel is piszkálva az olvasó fantáziáját, aki soha nem tudja meg, hogy mi lehetett volna a történet vége. Aki ismeri a Gyacsenko házaspár műveit, az a Színpadi utasítás című nemlétező regényről írt kritikát olvasva nagyon is el tudja képzelni, hogy az a regény akár létezhet is egy alternatív univerzumban, ugyanis a történet szála annyira jellemzi az íróházaspár regényeit, hogy szinte fáj, hogy nem íródott meg. Tehát egy elképzelt könyvről írt kamu kritika is tud olyan izgalmas lenni, hogy a végén az olvasó (ha nem közlik vele, hogy ez a regény nem is íródott meg) elkezd kutakodni a könyv után.

Végül az ötödik részben kaptak helyet a véleménycikkek, ahol megismerhetjük Lukjanyenko számítógépes játékszenvedélyét, mely amellett, hogy rengeteg idejét elrabolta, amikor függővé vált, inspirálta is, aminek következménye egy regény lett. De olvashatunk az Internethez (igen, nagy kezdőbetűvel) való viszonyáról is, ahol beszél arról, hogy milyen buktatói vannak a világhálónak egy kezdő író esetében, és milyen lehetőségek tárulnak ugyanazon írók elé, ha jól használják. Itt kap helyet az a beszámoló is, mely elmeséli az Éjszakai őrség megfilmesítésének tortúráját a jogoktól kezdve a forgatókönyv megírásának problémáin keresztül, egészen a forgatás nehézségeiig, még végül el nem jutunk a fogadtatásig. Beszél azokról a hiénákról is, akik megneszelték a lehetséges aranybányát, és felvásárolták a regényeinek a megfilmesítési jogait, úgy hogy fogalmuk sem volt arról, hogy miről szól a történet.

A kötet végén pedig Dmitrij Bajkalov és Adrej Szinyicin cikkét olvashatjuk A Lukjanyenko-jelenségről, mely végigvezeti az olvasót az író pályáján, stílusbeli változásain és regényeinek, novelláinak fogadtatásán és utóéletén. Ebből a cikkből szereztem én is tudomást a Tükörlabirintusról, mely megmozgatta a fantáziámat, és árgus szemekkel figyelem a jövőbeli magyar megjelenéseket, hogy mikor fog feltűnni ez a regény köztük.

Amikor a kezembe vettem, ezt a nem túl vékony kötetet, kicsit tartottam attól, hogy a novellák esetleges hullámzó minősége kedvemet szegi, hiszen eddig mindösszesen csak egy regényét olvastam az írónak. Szerencsére minőségi “hullámzás” nem volt a kötetben, hiszen mindegyik írás a maga nemében megállta a helyét. Tartalmilag persze voltak olyanok, amik nem tudtak annyira lekötni, de még ezekben is megvolt az a varázs, ami fenntartja az olvasó érdeklődését. Érdekes módon, kezdetben inkább a fantasy jellegű írásoktól tartottam, mert ezek azok, amik annyira nem mozgatnak meg. A kötet végeztével mégis azt kell mondanom, hogy pont a fantasy, vagy éppen a zsáneren kívüli novellák, elbeszélések voltak azok, amik legjobban megragadtak bennem és elnyerték a tetszésemet.

Azt azért nem mondanám, hogy megjött a bátorságom az Őrség sorozathoz, de más (rövidebb) sorozatába szívesen belekezdenék. Természetesen csak azt követően, hogy elolvastam a novelláskötet első köteté is, ami A ​szabadság íze címet kapta.

A kötetet nem csak Lukjanyenko rajongóknak ajánlanám, hanem mindenkinek, aki kedveli a kalandos, sci-fi, fantasy, szórakoztató írásokat. Lukjanyenko stílusa, játékos történetvezetése, változatos témaválasztása nem csak elszórakoztatja az olvasót, hanem néha el is gondolkodtatja, vagy éppen megdöbbenti. De hát ezért olvasunk. Nem? 🙂

A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.

Csak ajánlani tudom!

ISBN: 978 963 551 041 2
Metropolis Media, 2021
Fordította: Egri Zsuzsanna, Weisz Györgyi és Kornél E. Milka
Terjedelem: 516 oldal
Bolti ár: 3790,- Ft

A kötet megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.

(Összes olvasás: 69 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*