Kilátó – április ’20

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

KilátóEgy hónap alatt nagyot fordult a világ. A márciusi Kilátóban még arról írtam, hogy jön a jó idő, és végre kimozdulhatunk. Sem a jó idő nem jött el, sem pedig a kimozdulás lehetősége. Aki csak teheti, otthon marad a veszélyhelyzet miatt. Viszont, ha már otthon maradunk, akkor ne zsibbasszuk le az agyunkat tévézéssel! Olvassunk! Használjuk ki ezt az időt arra, hogy a várólistánkat kurtítsuk. Hiszen ha vége lesz ennek az egésznek, akkor újra társasági életet élhetünk, és majd akkor egy kicsit háttérbe szorítjuk az olvasást.

A veszélyhelyzet miatt az idei könyvfeszt is el lett halasztva. A könyvesboltok is bezártak. A kiadók kénytelenek az új, már beharangozott megjelenéseket is elhalasztani. Szerencsére még a webshopok működnek, így aki megengedheti magának, az a régebbi megjelenések közül szemezgetve, vagy a régóta kívánságlistán lévő könyvekből válogathat. Mindenki, aki teheti, a kiadó webshopján keresztül vásároljon, ezzel is támogatva a nehéz helyzetbe került kiadókat, írókat és közreműködőket.

Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma
Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma

Azért nem maradunk teljesen újdonság nélkül. A rövidke kis listából sikerült azért választanom nekem is egy könyvet. Régóta figyelem Bíró Szabolcs munkásságát, és terveztem már, hogy nekikezdek valamelyik regényének vagy regényfolyamának, de eddig még nem sikerült eljutnom idáig. De most elérkezett az idő, és a legújabb regényére vetettem ki a hálóm, ami a Lázár evangéliuma címet viseli. A fülszöveg alapján egy zombis történet vár ránk, de kicsit másképp:

“‘Apám nagy uralkodó volt: felült a szent királyok trónusára, és repedező örökségükből erős birodalmat épített. S rám miféle sors vár? Én láthatom mindezt elevenen szétrohadni…’
1348 nyarán Anjou Lajos hazatér a Nápoly elleni bosszú-hadjáratából. A várost elfoglalta, politikailag és erkölcsileg azonban kudarcot vallott. Diadalmenetét mégsem az ellenségei, hanem egy titokzatos idegen kórság miatt kényszerül megszakítani. Az ifjú uralkodó meglehetős sietséggel igyekszik vissza a Magyar Királyságba, ahová magával hurcol valami olyasmit is, amit korábban még soha senki nem látott, nem tapasztalt: egy betegséget, amely nemcsak megöli, de fel is támasztja az embert halottaiból. Mindez először valódi csodának tűnik, ám a hálaimák helyét hamar átveszi a rémült könyörgés az isteni megbocsátásért. A feltámadottak ugyanis korántsem régi önmagukként térnek vissza: az életre kelt holtak megállíthatatlanok, és az éhségük csillapíthatatlan…
Bíró Szabolcs, a Non nobis Domine és az Anjouk-sorozat írója teljesen új oldalát mutatja be a Lázár evangéliuma lapjain. A liliomos lobogó ezúttal olyan háborúba megy, mint még soha azelőtt: az ellenség nem keletről vagy nyugatról, hanem a síron túlról érkezik, és jóval többet akar a puszta hatalomnál. A legfőbb kérdés, hogy fennmaradhat-e egyáltalán az emberi élet, vagy minden odavész a kárhozat oltárán.”

Ezzel véget is ért az a rövid lista, ami az új megjelenésekből felkeltette az érdeklődésemet.

Visszatekintve a márciusra, nem panaszkodhatom, hiszen sikerült elolvasnom hét könyvet. Három ajánlóval már elkészültem, és további három vár még a sorára. Marad azonban egy, ami annyira nem mozgatott meg, hogy még a molyos értékeléshez sem nagyon tudok majd mit írni.

Azért nem fogok olvasnivaló nélkül maradni ebben a hónapban sem. Bíró Szabolcs: Lázár evangéliumával indítom az áprilist, majd ezt követi, a régóta várt Shannara kívánságdala, amivel le is zárom a Shannara trilógiát. Tudom, megígértem, hogy kéthavonta lesz Korongvilág bejegyzés is, de annyira elvette a kedvem a sorozat első része, hogy nagyon nehezen szánom rá magam, hogy megírjam belőle a bejegyzést. Lassan eljön azért annak is az ideje, és remélem, hogy az Egyenjogú rítusok megadja azt a lökést, ami eddig hiányzott.

A fennmaradó időben tervezem még folytatni a Korongvilágot, illetve a Shannara trilógia előzménykötete is itt vár a polcomon, a Shannara első királya. Utána pedig, ki tudja?! Van még jó pár kötet, ami a sorára vár a polcon.

Ti milyen könyvet olvastok a korona idején?

A bélyegképhez felhasznált kép forrása: PublicDomainPictures képe a Pixabay -en.

(Összes olvasás: 41 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*