Kilátó – június ’19

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

KilátóMegérkezett a június, és ez egyet jelent azzal, hogy ismételten készülnek a könyves kívánságlisták, hiszen két hét múlva elkezdődik az Ünnepi Könyvhét. A Vörösmarty tér felújítása miatt idén a Dunakorzó biztosítja a helyszínt a könyvek szerelmeseinek és a kíváncsi könyvmolyoknak. Sok újdonsággal készülnek a kiadók, illetve az ilyenkor szokásos dedikálások sem maradnak el. Aki teheti, az látogasson el az eseményre. A rendszeres Könyvhét-látogatók már tudják, hogy az esernyő és az esőkabát is hozzátartozik az eseményhez, tehát ezeket ne felejtsük otthon, bármit mondanak is az időjósok 😉

Az új- és tervezett megjelenéseket nézve, azt vettem észre, hogy mintha megcsappant volna a Könyvhétre időzített címek száma. Persze, az is lehet, hogy csak az engem érdeklő megjelenésekkel van így, vagy pedig az eddigi “feltérképezési stratégiám” kezd elavulni. Azért nincs okunk panaszra, hiszen így is elég hosszú lehet az a bevásárlólista.

Dennis E. Taylor: MI vagyunk az Istenek
Dennis E. Taylor: MI vagyunk az Istenek

Kezdjük azzal a könyvvel, amit a legjobban várok. Ez nem más, mint a Bobiverzum sorozat második része, a MI vagyunk az Istenek. Aki olvasta az MI, Bob-ot, az tudja, hogy egy igazán szórakoztató, humoros, mégis elgondolkodtató könyvről van szó. Egyes információk szerint a második rész új fordítót kapott, így reménykedhetünk benne, hogy nem lesznek benne olyan alapvető fordítási hibák, mint az első részben.

Bob Johansson nem hitt a halál utáni életben, így nagy megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy felébredt, miután meghalt egy autóbalesetben. Ráadásul érző számítógépként, ami kontroll intelligenciaként irányít egy hatalmas űrkutatási projektet.
Bob és a másolatai 40 évvel ezelőtt szétszóródtak a világűrben, hogy lakható bolygókat keressenek. És nagyjából ennyi az, ami az eredeti tervből megmaradt. Egy hatalmas háború kipusztította az emberi faj 99,9%-át, a nukleáris tél lassacskán teljesen lakhatatlanná teszi a Földet, miközben radikális csoportok folytatják egymás kiirtását. Ráadásul a Bobok felfedeztek egy olyan űrutazó fajt, ami minden egyéb életformát tápláléknak tekint.
Bob egyszerre azon kapja magát, hogy Égistenként vigyáz egyszerű bennszülött törzsekre, miközben új otthont keres a Föld lakói számára, és talán ő az egyetlen, aki megakadályozhatja, hogy a galaxisok népei vacsoraként végezzék.

Jodi Taylor: Ösvény ​az időben
Jodi Taylor: Ösvény ​az időben

Ha már a sorozatoknál tartunk, akkor essen szó Jodi Taylor St. Mary krónikák sorozatáról, melynek a 4. része várható nemsokára a Metropolis Media gondozásában, Örvény az időben címmel. Aki olvasta a 3. részről (Második esély) az értékelésemet, az már sejtheti, hogy miért is várom annyira a folytatást. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen irányt vesz a történet, ugyanis az előző rész arra enged következtetni, hogy erős fantasy fordulat következik be. Nemsokára megtudjuk ezt is 😉

“Max és Leon végre együtt tervezgetik a békés jövőt. Ami azonban sajnos ebédig sem tart ki, mert egy telefonhívás arra figyelmezteti őket, hogy azonnal meneküljenek. Hőseink a 17. századi London, az ókori Egyiptom, majd Pompeji és a 14. századi Southwarkot érintve keresztül-kasul száguldoznak az időben, de úgy tűnik, minden hiába, mert a jövőben létrehozott Időrendőrség elől senki nem menekülhet el, aki veszélyt jelenthet az időtengelyre. Végül a St. Maryben keresnek menedéket, ahol hamarosan újabb veszélyek leselkednek rájuk.
Mint rendesen, a negyedik történet is bővelkedik humorban, ám véresen komorrá válik, amikor a túlerőben lévő Időrendőrség minden idősíkon egyszerre indít támadást a St. Mary ellen. A végső és kétségbesett küzdelemben maga az épület is összeomlik, csak a szakácsnő és Max leleményességén múlik, fennmaradhat-e egyáltalán a St. Mary.
Szóval egy jó erős tea nem fog megártani…”

Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Újonc a világűrben
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Újonc a világűrben

A Metropolis Media folytatja a Sztrugackij-testvérek életmű-sorozatát, egy újabb, a Delelő Univerzumban játszódó történettel, ami az Újonc a világűrben címmel jelenik meg júniusban. Aki olvasott már a testvérpártól, az tudja, hogy a szórakoztató kalandtörténetek mögött olykor igen mély társadalomkritika húzódik meg, ami elgondolkodtató, főleg ha azt is számításba vesszük, hogy ezen művek nagy része a klasszikus sci-fi kategóriájába tartozik, mégis aktuális tudott maradni. A fülszöveg is rámutat arra, hogy az Újonc a világűrben milyen üzenetet is próbál megfogalmazni az olvasók felé:

A Delelő Univerzum regénysorozat újabb kötete az Újonc a világűrben, melynek címszereplője Jura Borogyin, egy fiatal vákuumhegesztő. A lelkiismeretes és tehetséges fiú a Rheára tart, de családi okok miatt egy nappal lekéste űrhajója indulását, lemaradt csoportjától, és ezért elkeseredetten próbál valamiféle utazási lehetőséget szerezni, hogy időben eljusson a Szaturnusz holdjára.
A Tahmaszib űrhajó kapitánya, Bikov „szerződteti” Jurát, gyakornokként alkalmazza, így a tervezett űrutazás is lehetővé válik számára.
A Szaturnusz felé vezető úton a főhős izgalmas kalandokat él át a Naprendszer különböző részein, találkozik a marsi telepesekkel, akik felveszik a harcot az életüket megkeserítő repülő óriáspiócákkal, ősi „látogatók” nyomaira bukkannak, és az űrkutatás életveszélyes oldalára is ráeszmélnek.
A regény az emberiség sorsáért komoly erkölcsi felelősséget érző, jellegzetesen orosz értelmiségi útkeresés, mert – miközben a történetben a fiatal Jura megismerkedik az űrkutatás új lehetőségeivel és technikai veszélyeivel – ezzel párhuzamosan a kommunizmusba vetett hitüket lassacskán elvesztő Sztrugackij-fivérek ideológiai tépelődéseit is megismerheti az olvasó.
„Valamennyi világnézet hiteken és tényeken alapul. A hit fontosabb, de a tények erősebbek. És ha a tények elkezdik aláásni a hitet… nagy baj van.” – írta Borisz Natanovics Sztrugackij.
A szerzők közös művének legfontosabb üzenete ezúttal: ‘A lényeg mindig a Földön van.‘”

SF.Galaxis No.2
SF.Galaxis No.2

A klasszikus sci-fi után tekintsünk a kortárs, ma még amatőrnek számító írópalánták felé. Az AVANA Egyesület megújult antológiakötete, az SF.Galaxis második száma is júniusra várható, ami a “Robotok, emberek, implantátumok és a nagyon távoli jövő” témája köré gyűjtötte egybe a novellákat. Lehetőségem adódott beleolvasni a készülő kiadványba, és izgalmasnak ígérkezik.

“Robotok, emberek, implantátumok és a nagyon távoli jövő. Ezzel a pár szóval jellemezhető kötetünk, amelyben tizenöt kiváló novella kapott helyet.
Lehet jóra és számítóan gonoszra használni a technológiát, ahogy az embereket is lehet jólelkűként és számító gonoszként jellemezni. A környezetünket mi alakítjuk, és a távoli jövőt is csak az fogja meghatározni, hogy napjainkban hogyan viszonyulunk hozzá, és mivé formáljuk azt.
Maga a technológia soha nem jó vagy gonosz, az ember változtatja ilyenné vagy alakítja olyanná. Lehet, hogy a jövőben félni fogunk a gépektől, félni fogunk az átalakított emberektől, vagy félni fogunk akár a többi embertől is, de érdemes megismerni a lehetőségeinket, érdemes megtudni, hogy íróink milyen lehetséges veszélyeket és azokból milyen lehetséges kiutat tárnak elénk, hogy felkészülhessünk mindenre, és hogy a mában ne kelljen tartanunk a jövőtől.”

Izolde Johannsen: A pontlövész
Izolde Johannsen: A pontlövész

Maradjunk még egy kicsit a kortárs íróknál, de most a sci-fi helyett tekintsünk egy kicsit a történelmi regények felé. A Könyvhét előtt várható Izolde Johannsen La Fayette duológiájának második része, A pontlövész címmel. Aki azt hiszi, hogy az összes puskaport előtte az írónő az első részben (Megölni a királyt!), az meg fog lepődni, ugyanis jócskán jutott a folytatásba is. Honnan tudom? Volt olyan szerencsém, hogy még megjelenés előtt elolvashattam a regényt és nemsokára érkezik az ajánló is.

XVI. Lajos király halála után a királypárti összeesküvők, szimpatizáns nemesek, papok, katonák, lázadó parasztok megpróbálkoznak a lehetetlennel, de Vendée vérzivatara elsodorja őket. Gilbert Lafayette hazájától, családjától, barátaitól elszakítva börtönben él. Szalma Jason, az álruhás angol nemes minden furfangja, vagyona és igyekezete ellenére sem tudja barátját kiszabadítani. Várniuk kell. Várni, hogy az új csillag, Bonaparte Napóleon vajon bevilágítja-e az életüket a politika sötét egén. Mindeközben, a tisztogatások következtében a La Force börtönbe kerül Adrienne Lafayette is. Szintén e komor cella lakója a kegyvesztett Latouche-Tréville gróf, a neves ellentengernagy, aki nemcsak befolyását, munkáját és hajóit vesztette el, de a tengert is.

Harrison Fawcett:A Korona szövetsége
Harrison Fawcett:A Korona szövetsége

A Mysterious Universe rajongóknak már nem is kell mondanom, hiszen ők már tűkön ülve várják, hogy végre a kezükbe vehessék Harrison Fawcett legújabb regényét, A Korona szövetségét. Azt hiszem, hogy ezt nem is kell ragoznom tovább, hisz minden rajongó már felírta a bevásárlólistája elejére 🙂 . Akinek pedig még nincs meg az előzménykötet, A Korona hatalma, annak jó hír, hogy a Tuan Kiadó újra kiadja, így érdemes a kettőt együtt megvenni.

A.D. 2672. Két évvel Stephanus koronázása után a pártoskodó és egymással vitézkedő politikai erők újra felsorakoznak az északi és a déli törzsek oldalán; a korona szövetsége felbomlani látszik, a polgárháború előszele újra megérinti a pannoni magyarságot. Mikor Barkóczi János bán, a déli Tamas klán vezére, a király akaratával szembeszállva saját gyarmatbirodalom kialakításába kezd, a pannoni csatában vereséget szenvedett Űrtemplomos Lovagrend elérkezettnek látja az időt, hogy bosszút álljon. Archer Orsoly, a turáni fényíjászat új reménysége, és Bánfihunyadi Szabolcs, a nemesi származását eltitkoló őrkatona Barkóczy roncshalmazzá vált csillagrombolóján találkoznak először, ahol a bán és pár száz hadra fogható katonája vérszomjas zsoldosok és templomosok tízezreivel néz farkasszemet. Amikor Barkóczy világossá teszi, hogy a Székely Dózsa György roncsát „egy talpalatnyi magyar földnek” tekinti, amit élete árán is megvédelmez, a fiatalok megértik, hogy sorsuk hamarosan beteljesedik…
Harrison Fawcett a millennium tiszteletére írt A Korona hatalma című regényében 27. századi perspektívából elevenítette fel a Magyar Szent Korona történetét. A Korona szövetsége a több kiadást megért, kultikus mű méltó folytatása. Az előzményektől függetlenül is olvasható regény nem mindennapi izgalmakat ígér az SF kalandregény-irodalom kedvelőinek, és méltó tisztelgés az 1566-os szigetvári ostrom hősei előtt.

J. R. dos Santos: Életjel
J. R. dos Santos: Életjel

Június végén érkezik a Kossuth Kiadó gondozásában J. R. dos Santos: Életjel című regénye, mely a fülszöveg alapján tartalmaz sci-fi elemeket, de a molyos adatlapon a címkék között nem szerepel. Minden esetre, engem felcsigázott a fülszöveg és kíváncsian várom a regényt.

“A Kaliforniai Űrmegfigyelő-központ álmos nyugalmát hirtelen különös jelsorok zavarják meg, amelyekből a tudósok egy távoli világ üzenetére következtetnek. Nem sokkal ez után érkezik a hír, hogy a Nyilas csillagkép felől egy űrhajó közeledik a Föld felé. A tudósok kiszámítják, hogy az űrhajó a Földtől mintegy ötszáz kilométerre fog elhaladni.
Nemzetközi összefogás kezdődik az idegenekkel való találkozás megszervezésére, amelybe a Santos-regények főhősét, Tomás Noronha professzort és egy magyar asztrobiológust, Bozóki Emesét is bevonják. A portugál kriptológus és a földönkívüli életformák tanulmányozására szakosodott magyar tudós botcsinálta űrhajósként két katona, egy asztrofizikus és egy kínai matematikus kíséretében indul a NASA űrsiklóján a világűrbe. Utazásuk során azonban nemcsak a rájuk váró ismeretlennel kell megküzdeniük, hanem az Oroszország által felküldött űrhajóval is – ugyanis az oroszok nem bíznak az idegenek békés szándékaiban.
A portugál író, José Rodrigues dos Santos regényében a jelenben gyökerező, és talán a nem is olyan távoli jövő felé fordul: a mindvégig feszültséggel teli történetet a tudósok párbeszédei kísérik, melyek segítségével az olvasó megismerkedik a világegyetem, a Föld és az élet kialakulásának különböző elméleteivel, és azokkal a filozófiai, etikai kérdésekkel, amelyekkel egy idegen életformával való találkozás során az emberiség szembekerülne.
A távolból érkező űrhajó utasaival végül létrejön a találkozás, amely egy meglepő csavarral egészen másképpen alakul, mint ahogyan azt a jóhiszemű és bizakodó tudósok remélik. A történet meglepő lezárása a ránk, a földi életre váró esetleges jövőt is, már-már profetikus módon, előrevetíti.”

Elnézve a listát, nincs okunk panaszra, hiszen annyi újdonság érkezik, hogy júliusban is lesz mit olvasnunk. A Könyvhétig van még két hét, így nem kizárt, hogy a kiadók okoznak még meglepetéseket, ha a nyomdák bírják kapacitással.

Tervek 19-06

A májusi olvasási tervemhez félig-meddig sikerült tartanom magam. Amelyikből még nem készült bejegyzés az olvasást követően, azokat igyekszem júniusban megírni. Azt nem tudom, hogy a júniusi tervet mennyire tudom majd tartani, ugyanis a Könyvhét utáni hétvégén lesz megtartva a SZINT (Sci-fi Irodalmi Nyitott Tábor) ami egy kis kiesést okozhat az olvasásban. Csak halkan megjegyzem, hogy a bejegyzés írásakor még volt egy szabad hely 🙂 Aki gyors, még talán tud jelentkezni! A táborról bővebben az FB esemény oldalán lehet olvasni.

Galaktika ​351.
Galaktika ​351.

Nem múlhat el hónap Galaktika magazin nélkül! A májusi (350.) számról már olvasható az értékelésem a molyon. A júniusi (351.) pedig már itt várakozik, hogy nekikezdjek.

Nálatok melyik könyv van a bevásárló lista első helyén?

A bélyegképhez felhasznált kép forrása: Pixabay

(Összes olvasás: 51 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*