Rövid történetek I.: Időutazás

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

MagazinRohanó világunkban, szinte mindenki azt szajkózza, hogy nincs ideje olvasni, mégis a féltéglányi regények és a hosszú regényfolyamok nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint a novelláskötetek. Nem beszélve a folyóiratokról, melyek elsődleges megjelenési felületet biztosítanának a kezdő íróknak (is). Nem az idővel van a baj, hanem inkább az hozzáállásunkkal. Így viszont elvesszük a lehetőséget sok tehetséges írópalántától, akik nem kapnak megfelelő megjelenési felületet.

A ’90-es években egymás után alakultak a különböző irodalmi magazinok, majd szűntek meg. Próbálkozások voltak, de csak kevés érte meg, hogy hosszú távon is fenn tudjon maradni. Ma már ott tartunk, hogy a kiadók sem nagyon mernek befektetni egy novelláskötetbe, mert olyan csekély az érdeklődés irántuk, hogy veszteséges a kiadásuk. Ha mégis megjelenik egy-egy ilyen kiadvány, általában külföldi kiadás magyarra fordítását kapjuk, vagy olyan antológiát, ahol már bizonyított írók kapnak felületet a megjelenésre. 

Régóta gondolkodtam egy “rövid történetek” rovat elindításán, ahol olyan novellák és elbeszélések kapnának helyet, melyek magazinokban, folyóiratokban, esetleg online felületen jelentek meg. Most elérkezett ez a pillanat! Igaz, azt még nem tudom, hogy mennyire lesz hosszú életű, vagy hogy milyen időközönként fog megjelenni, de egy próbát megér.  Első alkalommal én sem a kezdő írók felé fordulok, de reményeim szerint a folytatásokban lesz rá lehetőségem.

Először egy témakör nélküli bejegyzés volt tervben, de az utóbbi időben annyi időutazós rövid történetet olvastam, hogy ez látszott legkézenfekvőbbnek induláshoz. Ráadásul annyira tágan értelmezhető és annyi lehetőség rejlik az időutazásban, hogy szinte kifogyhatatlan témát jelent az alkotóknak.

BarlangrajzRay Bradbury – Mennydörgő robaj című elbeszélése óta tudjuk, hogy a múltjárás igen veszélyes folyamat, melyet nem szabad félvállról venni. Fedina Lídia: Natúra-túra címet viselő története hasonló témát dolgoz fel. A Natúra-túra egy feledhetetlen Wellness utazást ígér az utasoknak, kétmillió évvel korábbi időpontra, azaz a paleolitikumba, amikor a természet még érintetlen volt, a levegő pedig friss. Persze némi kockázatot kell vállalnia a pihenni vágyónak, hiszen egy ilyen környezetben előfordulhatnak balesetek. Miss Blondy hat ismeretlennel vágott neki a wellnesshétvégének, ahol egy koordinátor várta őket. A bemutatkozás szertartását követően nemsokkal már el is kezdődött az első foglalkozás, ami a “fuss az életedért” nevet viselte, ugyanis egy őshonos cica keveredett a megérkezési pontra. Ahogy az lenni szokott, a brosúrában leírtak mindig szépítenek egy kicsit a dolgokon, és utazóink megtapasztalják, hogy mit is jelentenek a valóságban azok a szépen megfogalmazott, vásárlócsalogató szlogenek.

Az elbeszélés könnyed, humoros és kalandokkal teli, azonban az eleje és a vége mintha egy kicsit el lenne nyújtva. Maga a történet, ami a paleolitikumban játszódik, pörgős és akciódús. Az olvasó nem tudja eldönteni, hogy ez egy teljesen félresikerült túra, vagy ez a megszokott lefolyása, hiszen titoktartási fogadalmat tett minden utazó, így korábbi utakról beszámolókat nem ismerhetünk. A végére pedig kapunk egy kis humoros gonoszkodást 😉
Megjelent: Galaktika 336-337

Julius CaesarMaradjunk még egy kicsit a múltjáróknál. Aki még nem hallott Jodi Taylor St. Mary-krónikák sorozatáról, vagy csak szeretne megismerkedni egy kicsit a történettel, mielőtt nekikezdene a regényeknek, annak most itt a lehetőség. A Galaktikában jelent meg Jodi Taylor: Római vakáció (St. Mary-krónikák 3,5) című elbeszélése, mely ízelítőt nyújt a St. Mary világából.

Történetünkben, a múltjáró csapat megfigyelőként i.e. 44-be igyekszik, Rómába. “A feladatunk annyi, hogy megfigyeljük a Ceasar meggyilkolásához vezető eseményeket, felmérjük a nép hangulatát…“. Aki már olvasott a sorozatból, az jól tudja, hogy a terv és a valóság igen messze esik egymástól. Nincs ez másképpen a mostani csapattal sem, akik egy könnyű kirándulásra készülnek, de gyorsan más irányt vesznek az események, amikor egyszerű bámészkodókból, hirtelen cselekvő szereplőkké lépnek elő. A kalandos és humorral átszőtt történet igazi csemege az ókor szerelmeseinek, illetve jól reprezentálja a regényfolyam hangulatát is.
Megjelent: Galaktika 338

Az idén márciusban távozott az élők sorából Stephen Hawking, aki nem csak a tudomány területén nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Tooche: A Hawking-parti című novellája a Discovery Channel készítette, “Az univerzum, ahogy Stephen Hawking látja” (Into the Universe with Stephen Hawking) című sorozatának egyik epizódját dolgozza fel, ezzel is tisztelegve a híres fizikus előtt. Akinek nem ugrik be egyből, hogy miről van szó, annak itt egy kis segítség:

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

A novellából azonban megtudhatjuk, hogy nem minden úgy történt, ahogy az a bejátszásban látható 🙂

Kedvelem Toochee novelláit, melyeknek többsége valós helyszíneken játszódik, de az eseményeknek csak a képzelet szabhat határt. Általában minden története a jelenből indul ki, de egy apró csavarral, egy elmélettel vagy egy gondolattal olyan szituációt teremt, ami elvarázsolja az olvasót, vagy simán gondolkodásra készteti.
Megjelent: Galaktika 337

Hitler a festőSokan eljátszottak már a gondolattal, hogy hogyan alakult volna a történelem, ha Adolf Hitler meg sem születik, vagy esetleg a hatalomra kerülése előtt meghalt volna. A többség úgy véli, hogy akkor elkerülhető lett volna a II. világháború, vagy legalábbis nem okozott volna akkora pusztítást. Szélesi Sándor: Hitler megkísértése című novellája egy másik képzeletbeli utat jár be.

1919. szeptemberében járunk, egy DAP gyűlésen a Sterneckerbräuban. Az ördög kivár, még Hitlerre rájön a szükség az elfogyasztott söröknek köszönhetően, és a mellékhelységben dolguk végeztével leszólítja. Egy fausti alkut ajánl fel Hitlernek, ha hagyja a politikát és inkább a festészetnek szenteli az életét.

A történet pikantériája nem is csak abban rejlik, hogy felvázol elénk egy lehetséges Führer nélküli “jövőt”, hanem Isten és az ördög mibenlétének kifejtése is elgondolkodtató. Vajon milyen lehet egy olyan alternatív idővonal, ahol Hitler festő és nem vezér? De ha ehhez az ördög kell, akkor milyen lehet az a másik világ? És miért akarhatja Isten, hogy ne változzon meg a történelem? Milyen Isten az aki hagyja, hogy a II. világháború eseményei megtörténjenek?

Szélesi novellája egy érdekes gondolatkísérlet, melynek rengeteg megoldása létezik, de mi most csak egyet ismerhetünk meg ezekből.
Megjelent: Galaktika 338

Most a témaválasztás miatt sci-fi történetek kerültek előtérbe, de nyitott vagyok olyan rövid történetekre is, amik nem a zsánerbe tartoznak. A rovatnak kettős célja van: a) novellákat és elbeszéléseket népszerűsíteni és b) olyan tehetségeket felvonultatni, akik még nem rendelkeznek nyomtatásban megjelent regénnyel, de írásuk már jelent meg valahol. Remélem, hogy a következő bejegyzésben már a b) pont is hangsúlyos lesz.

Tudom, tudom… mindegyik történet a Galaktikából van és nem is kezdő szerzők művei. A nagyobb merítéshez nagyobb forrás is kell. Szóval, ti honnan szerzitek be a napi/heti novella/elbeszélés adagotokat? Minden forrásnak örülök, ha azok nem önjelölt írók weboldalai, hanem legalább egy szerkesztővel rendelkező online folyóirat.

(Összes olvasás: 398 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

3 Replies to “Rövid történetek I.: Időutazás”

Hozzászólás a(z) WSz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*