Éves összefoglaló – 2016

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

2016->2017Újra eltelt egy év. Bevallom, év közben nem nagyon szoktam a statisztikákkal foglalkozni. Vezetem a kis táblázatomat, hogy mit olvastam, miről készült bejegyzés és hogy kb. hány oldal volt egy-egy könyv. Ilyenkor, év végén pedig szummázom a dolgokat és megpróbálom levonni a konzekvenciákat. Mégis a legfontosabb dolog az olvasás és az, hogy amit olvasok az lekössön, szórakoztasson, elgondolkodtasson vagy éppen okítson. Persze néha becsúszik egy-két olyan könyv is, ami szinte csak szenvedést okoz.

Mindenki a számokkal szokta zárni az évet, így álljon itt pár adat a számok tükrében 2016-ról:
56 elolvasott könyv (ebből 24 reci példány)
– ebből 44-ről bejegyzés is készült
– összesen 47(+1) bejegyzés az idén
– ezek között megtalálható az első interjúm is
– idén megjelent az első könyv, melynek előolvasója voltam. A figyelmes olvasó a nevemre is rátalálhat a könyvben 😉
– kb. 20%-os látogatottságnövekedés volt 2015-höz képest

Tavaly ilyenkor célként tűztem ki magamnak, hogy 2016-ban jó lenne elolvasnom minimum 65 könyvet (23000 oldalt). Az év feléig szépen tartottam is a tervet, sőt úgy nézett ki, hogy túl is szárnyalom, de… Ebben az esetben három olyan könyv volt az a bizonyos “de”, melyek elolvasása igazi kihívás volt és merő szenvedés. Sajnos nem szoktam félbehagyni könyveket, maximum szüneteltetem egy kicsit. Azonban, ha nem köt le az épp aktuális olvasmány, akkor elkezdek mindig valami mással foglalkozni, hogy ne kelljen olvasnom. Végül, amikor rászánom magam, hogy folytassam a könyvet, pár oldal után mindig bealszom. Tehát a bűnös kötetek az idén a következők voltak:
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Timár Krisztina: A látszat mesterei
Jonathan Strahan: Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Az idén 12 könyvből nem készült bejegyzés az oldalra:
Jack Campbell: Rendíthetetlen (molyos értékelésem) – Erről egy nagyon jó bejegyzést akartam írni, de addig halogattam, hogy végül lemondtam róla 🙁
Umberto Eco: A Foucault-inga – Nem volt egy könnyű olvasmány, és bevallom, hogy a kritika írása meghaladta a képességeimet
Pierce Brown: Arany háború (molyos értékelésem) – A Vörös lázadás után már nem tudtam újat írni róla. Szórakoztató, de újdonság nem volt benne
L.T. Vargus and Tim McBain: Casting Shadows Everywhere
William Golding: Lord of the Flies
J. M. Barrie: Peter Pan
Charles Stross: Mosoda-akták I. (molyos értékelésem)
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány (molyos értékelésem)
Ernest Hemingway: Vándorünnep (molyos értékelésem)
Timár Krisztina: A látszat mesterei
Pierce Brown: Morning Star (molyos értékelésem) – A trilógia annyira kifulladt és sablonos lett, hogy kár lett volna időt vesztegetni a kritikájára
Orson Scott Card: Végjáték (molyos értékelésem) – A Kritizátoron már megjelent az írásom a könyvről, amit lehet, hogy a jövő év elején átemelek ide is.

Ígérem, hogy jövőre nem leszek ennyire lusta és hanyag. Igyekszem minden elolvasott könyvről kritikát írni és megosztani veletek az élményt, legyen az pozitív vagy negatív. A fenti listát nézve sajnálom, hogy ilyen hosszú lett, hiszen jó pár kötet megérdemelte volna ezek közül, hogy bejegyzés készüljön róla.

Az idén részt vettem egy molyos kezdeményezésben, melynek az volt a célja, hogy a 2015-ben (magyarul) megjelent sci-fi és fantasy könyvek közül kiválasszuk a legjobb 10-10 könyvet, amit ajánlanánk a zsáner iránt érdeklődőknek. Jómagam a sci-fi csoportba tevékenykedtem és a végeredményről egy cikket is írtam a Kritizátor oldalra.

Ha már az ígéreteknél tartunk, akkor nézzük, hogy mire lehet számítani 2017-ben:
– a jövő évi olvasási tervet nem változtatom, így marad a 65 könyv (23000 oldal) mint elérendő cél
– igyekszem minden könyvről írni (maximum 5 könyv maradhat ki)
– jövőre is szeretném elérni a szavazóképesség határát a 2016-os sci-fi ajánlóban (az előkészületek már folyamatban vannak 😉 )
– több könyves rendezvényen szeretnék megjelenni, és legalább a közösségi oldalakon beszámolni ezekről
– aktívabban rész szeretnék venni a sci-fi közösség életében, mint virtuálisan, mint személyesen.

Köszönöm az egész éves együttműködést a kiadóknak és remélem, hogy jövőre is folytatjuk. A kapcsolattartóknak külön köszönet, hiszen nem csak segítettek választani a rengeteg recenziós könyv közül, de a rendezvényekről is mindig értesítettek, ahol személyesen is találkozhattunk.
Athenaeum Kiadó
Álomgyár Kiadó
Metropolis Media (Galaktika)
Kiskapu Kiadó

Valamint szeretném még megköszönni azon magánkiadásban tevékenykedő íróknak (és írónőknek), akikkel az idén is együtt dolgozhattam. Köszönöm nekik a bizalmat és a türelmet. Főleg az utóbbit, mert még mindig van egy pár kötet ami elolvasásra vár 🙂 .
Izolde Johannsen
A. G. Hawk
Ariela Grandi
– Gregus Gábor

Végül, de nem utolsó sorban, köszönöm az együttműködést a Mandiner.sci-fi portálnak is, akik amellett, hogy a zsánerbe tartozó bejegyzéseimet megosztják az oldalukon, még egy véleménycikk megírására is felkértek A magyar fantasztikum helyzete cikksorozathoz.

A legnagyobb köszönet pedig az Olvasókat illeti (mint Te, aki ezen sorokat olvasod), akik ellátogatnak az oldalra, elolvassák a bejegyzéseket és akik veszik a fáradságot, hogy hozzászólásban megosszák velem és az olvasókkal a véleményüket.

Kívánok mindenkinek boldog, sikerekben és könyvekben gazdag új évet!

BÚÉK
BÚÉK
(Összes olvasás: 89 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*