Benyák Zoltán: Csavargók dala

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Benyák Zoltán: Csavargók dala
Benyák Zoltán: Csavargók dala

A nagy illúzió után, mely a halál utáni lét furcsa világába kalauzolta el olvasóit, most egy kicsit reálisabb vizekre evezünk Benyák Zoltán segítségével. A Csavargók dala a mindennapi haldoklást tárja elénk, egy olyan világból, mely körbevesz bennünket, csak nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róla, mert saját szenvedésünk mindig is előrébb való másokénál.

Már a történet elején egy sokkoló képpel szembesít bennünket az író, amikor a három csavargó egy csecsemőt talál a kukában. A három fedél nélküli, aki guberálva próbál életben maradni a kegyetlen világban, egy elhagyatott cementgyár poros, huzatos romjai között, úgy dönt, hogy megadják az esélyt az életre a kis teremtménynek, saját szájuktól vonva meg a szűkös falatokat.

Az elején nem találtam a kapcsolódási pontot köztem és a regény között. Csak olvastam, mint egy történetet, mely a leírt szavaknál többet nem tud nyújtani. Persze, kíváncsi voltam, hogy négyük sorsa hogyan alakul, de az események lassú folyása nem tudta beindítani a képzeletemet. Aztán jött a tűz rituáléja, amikor a csavargók körbeállják a melegséget és fényt adó csodát. Ilyenkor mindig elmond valaki egy történetet, a saját történetét, ami ehhez a lobogó olajoshordóhoz vezette. Bár nagyon lassan, de ezen sorsokon keresztül, egyre jobban kezdtem belemerülni a regénybe.

Éljük mindennapi életünket, melyet “normálisnak” tartunk, ugyanis igyekszünk betartani minden szabályt, amit a társadalom elvár tőlünk. A megfelelni vágyás kényszere tart bennünket ezen a pályán és hagyjuk, hogy agyatlan zombiként, rabszolgamunkával éljük le az életünket. Mert hiszünk az ígéretben, hogy ha jók leszünk, végül megkapjuk a jutalmunkat. Azt a pár pillanatnyi boldogságot, amiért azt mondhatjuk, hogy ezért érdemes volt élni.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Közben pedig csukott szemmel járunk. Fejünket elfordítva haladunk el a kéregető csavargó mellett, arra gondolva, hogy miért nem dolgozik?! Mert biztos volt választási lehetősége és ő inkább a csöves életet választotta. Abba bele sem gondolunk, hogy esetleg egyetlen egy törés volt az illető életében, vagy törések sorozata, amikor nem állt senki mellette és nem támogatta, nem karolta fel és nem mondta neki, hogy “lesz majd jobb is, csak fel kell állni”.

Azt mondják, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ugyanez igaz a csavargó léthez vezető útra is. Oly sok helyről és irányból vezet erre az út, hogy azt elképzelni sem tudjuk. Benyák Zoltán felvillant egy pár ilyen életutat, melyekről álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az utcára vezetnek. Bárki, bármikor juthat olyan helyzetbe, amikor felfelé már nincs, csak lefelé. Persze, próbálunk „normális” életet élni, hogy a társadalmi normáknak megfeleljünk és az elvárásokat hozzuk. De csak a csavargóknak és a hatalmasoknak adatik meg az a lehetőség, hogy ne a „normális” életet éljék.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

A regény lapjai tele vannak szenvedéssel, melyek nem mindig fizikai jellegűek. Hangulata komor, mégis van benne valami, ami a remény sugarát táplálja. Még akkor is, ha ez a remény a halált jelenti, az utolsó harcot az élettel. Oly sok módja van a távozásnak. Csendben, lassan kihűlve. Vagy látványosan, zuhanva egy magas épületről, tudván, hogy a testünket megállítja a beton, de a lelkünk végre szabadon szárnyalhat.

A három csavargó, Priusz, Flúg és Kócos, bár külön utakon jártak, a sors mégis egy helyre terelte őket, az elhagyatott cementgyár szürke falai közé. Kölyök, aki az új életét egy kukában kezdte, már rögtön ebbe a világba született. Lassan azonban a három “apa” elkezdett gondolkodni Kölyök sorsa felől. Mindhárman más-más sorsot szántak neki.

Ami a legrémisztőbb ebben a történetben, azok maguk a szereplők. Benyák Zoltán nem egy mesevilágba kalauzol el bennünket, ahol minden megtörténhet, hanem a való világ sötét oldalát mutatja meg. Azt az oldalt, ami körbevesz bennünket. Túl reálisak a szereplői és azok történetei. Nincs benne szépítés és elhallgatás. Mégis néha feldereng egy kis romantika. A csavargó költő, aki egysoros graffitikkel üzen a világnak, hogy még él és lát. Látja a világot, olyan komplexitásában ahogy csak egy nincstelen láthatja.

Lángolj, világ! Tüzednél megmelegszünk!

Kócos, mint a csavargók Messiása, aki bár fájdalmukat, éhségüket nem tudja megszüntetni, bűneiket nem képes elvenni, de sorsukban osztozik. Mint egy Rémkirály, aki a gyermeket vállán hordozva nem elégszik meg a teherrel és sorstársai történeteit is cipeli.

A remény és reménytelenség édes-keserű regénye ez. Sorosok és metaforák gyűjtőhelye, mely szakít a megszokott ábrázolással és valami újat, szomorút és melegséget hordoz magában.

Amennyire nehezen tudtam belerázódni ebbe a furcsa világba, olyan nehezen tudtam végül letenni a könyvet. A hangulata még mindig velem van és a jövőben is velem lesz. Elég látnom egy morcos kislányt, egy megállóban kéregetőt, vagy csak megéreznem pár méterről a jellegzetes szagot, mely a higiénia hiányát rejti magában. És ilyenkor elgondolkodom azon, hogy vajon melyik sorshoz konvergál az illető a regényből. Esetleg saját sorssal bír, ami még hihetetlenebb mint amiket megismertem? Mi űzte az utcára? Mi lehetett volna belőle, ha azon a ponton lett volna mellette valaki?

“Mindenki a saját sorsának kovácsa” – tartja a mondás. Ha ez igaz, akkor valami bennünk, emberekben nincs rendben. Vagy csak rossz helyre születtünk.

IMÁDTAM

ISBN: 978 963 12 01265 9
Grafoman Kiadó, 2014
Terjedelem: 281 oldal
Bolti ár: 2900,- Ft

Mások pedig így látják:
Dóri Online Olvasónaplója
Könyv extrák
Mandi Könyvtára
Könyvgalaxis
és még sokan…

(Összes olvasás: 45 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
0

3 Replies to “Benyák Zoltán: Csavargók dala”

  1. A munkám során gyakran találkozom “lecsúszott” emberekkel, és mindig megdöbbent a kollégáim hozzáállása, akik csak fröcsögnek, hogy büdös, mocskos hajléktalan. Néhányszor szót emeltem ezen emberek védelmében, de aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges. Akinek – anyagi értelemben – megvan mindene, kényelemben és jólétben él, viszont az empátia legcsekélyebb szikrája sincs meg benne, azzal nem lehet megértetni, amit te is írtál, hogy bizony van olyan, hogy már csak lefelé vezet az út. És aki mellett nem áll senki, hogy segítsen és erőt adjon talpra állni, az bizony csúnya sorsra juthat. Önhibájából vagy önhibáján kívül, egy tető a feje fölé, naponta legalább egy tál meleg étel és egy ágy, ahol nyugovóra térhet, mindenkinek jár. Csakhogy ha valaki eljutott a mélypontra, nem biztos, hogy önerőből képes mindezt megteremteni, pedig lehet, hogy egyszer neki is szép háza, tisztességes munkája és “rendes” élete volt. Csak történt valami. Valami, amit mások nem tudnak, legfeljebb pletyka formájában jutott el hozzájuk, de az ítéletet nagyon hamar kimondják: bűnös. Engem egyszerre megdöbbent, elborzaszt és elszomorít az, ahogy a társadalom a hajléktalanokhoz viszonyul. Segíteni senki sem akar, de szövegelni azt tudnak, és rendkívül elégedettek magukkal, hiszen az ő hozzáállásuk a helyes, “normális” ember nem foglalkozik az “aljanéppel”. De vajon normális-e ha elfordítjuk a fejünket, és semmibe vesszük a segítségre szoruló embertársainkat? Nem hiszem.

    Nem nagyon olvasok kortárs magyar irodalmat, de lehet, hogy ezzel a könyvvel fogok tenni egy próbát, a bejegyzésed felkeltette az érdeklődésemet. Egyébként is szeretem az írásaidat, meg tudják ragadni a figyelmemet. Nem beszélsz mellé, és mindig sikerül elkapnod a könyvek lényegét.

    0
    • A kortárs magyar irodalmat én is kerültem egy ideig. Aztán felfedeztem 1-2 írót. Ha belevágsz, Benyák Zoltán regényeit nyugodt szívvel tudom ajánlani. Nem fogsz csalódni. Ő nem csak egy történetet mesél el, hanem sorsokat. Nem mond ítéletet, azt meghagyja az olvasónak, ha egyáltalán szükség van rá.

      Sajnos a “jóléti” társadalom egyik betegsége az, hogy aki nem része a jólétnek, az mintha egy másik dimenzióban létezne. A két világ között pedig egy egyoldalú tükör van, ami csak a “jóléti” társadalomra enged rálátást. Sajnos nagyon kevés olyan ember van, aki nem a csillogó világot látja visszatükröződni, hanem árnyékképként a való világot is észreveszi a tükörképben.

      Remélem, hogy nemsokára a te véleményedet is olvashatom a könyvről 🙂 Kíváncsian várom a bejegyzésed

      0
  2. Ez sajnos így van. És aki a jóléti társadalom tagja, az nagyon könnyen tör pálcát a társadalom peremére szorultak felett. Egy pillanatra sem gondol bele, hogy nem kell sok hozzá, ő is ugyanoda juthat. Abba pedig végképp nem, hogy ő milyen bánásmódot várna el fordítt helyzetben.

    Nem biztos, hogy a közeljövőben elolvasom a könyet, de mindenképpen sort fogok rá keríteni valamikor, és megírom majd a véleményemet.

    0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*