Charles Stross: Accelerando

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Charles Stross: Accelerando
Charles Stross: Accelerando

Ez a bejegyzés már több mint egy hónapja váratott magára. Általában, amikor elolvasok egy könyvet, és nem nyerte el a tetszésem, akkor 1-2 napon belül ki is nyilvánítom a véleményem, köntörfalazás nélkül. Ha viszont tetszik a könyv, akkor még egy pár napig ízlelgetem, átgondolom, “érlelgetem” a gondolataimat. Az Accelerando első benyomásra a rossz regények közé tartozott. A gagyi történetvezetés, az unalmas leírások, az állandóan visszatérő egysíkú szereplők igencsak próbára tették a türelmemet. Azonban ott a másik oldal, a háttérben megbúvó transzhumanizmus, a szingularitás ami olyan gondolatcsírákat ültetett el a fejemben, hogy még az olvasást követő hetekben is sokszor elgondolkodtam a technológiai háttérről.

Valahol olvastam, hogy Stross ezen könyve igencsak megosztotta az olvasókat, de arra nem gondoltam, hogy jómagam is “megosztott” leszek. Néha szuperlatívuszokban szólnék róla, néha viszont simán máglyára dobnám gyenge minősége miatt. Legjobban talán egy igazán izgalmas és kiemelkedő filmhez hasonlítanám, amit rábeszéléses szinkronnal vagyunk kénytelenek végignézni. Aki látott már így “szinkronizált” filmet, az pontosan tudja miről beszélek.

A regény a jövőben kezdődik, ahol az ember már a csúcstechnológiát használja agyának kiterjesztéséhez a mindennapokban is. Manfred Macx egy “bazáros” (Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár) aki a kizsákmányoló jogdíjak ellen veszi fel a kesztyűt sajátos módszerével. Másokat milliomosokká tesz, miközben neki egy árva fityingje sincs és szívességekből él. Menyasszonya erőszakot vesz rajta és a megtermékenyített petesejtet hibernálja, hogy egy alkalmas időpontban újra elővegye és ezt követően megkezdődik a Macx-dinasztia különös élete időn és téren keresztül.

A mesterséges intelligenciák fejlődésével az akceleráció a társadalomban egyre nagyobb lesz, és a szingularitás kiteljesedik. Az emberiség kezdi elveszíteni az irányítást a gépek és a programok felett és egyre jobban kiszolgáltatottá, sőt feleslegessé válik a naprendszerben. Elérkezik az a pont, mikor már gépek gyártanak gépeket és emberi beavatkozás nélkül fejlesztenek. Nem csoda, hogy a fejlődés feltartóztathatatlan, hiszen a számítások sebessége hihetetlenül nagy és az emberi butaság, önzőség, kishitűség, gonoszság, stb.. nem hátráltatja a mesterséges intelligenciákat. És elérkezik az idő, mikor az emberek a tudatukat feltölthetik az információs felhőbe, megszabadulva a testi korlátoktól, és bármikor le is tölthetik magukat egy új testbe, persze ha van elég kreditjük hozzá.

Stross, a Macx családon keresztül próbálja bemutatni az emberiség előtt álló lehetőségeket a szingularitásban, ami ötletnek nagyon jó, de a kivitelezés már nem sikerült annyira. Kicsit olyan, mintha A Végtelen Történet segítségével szeretnénk elmagyarázni, hogy mi is az a fantázia. Kicsapongó a történetvezetés és sok benne az ismétlés. Nem is szólva az oldalakra rúgó felesleges leírásoktól, mellékszálakról, aminek se füle, se farka. Időnként olyan unalmas az elbeszélés, hogy csak nagy kínok közepette tudtam tovább olvasni. Aki sok sci-fit nézett vagy olvasott az időnként ráismerhet más történetekre is, amit az író szemrebbenés nélkül átvett. Az egyik ilyen a Mátrix trilógia, amiből egyes jelenetek szinte pontosan ugyanúgy jelennek meg a könyv lapjain, mint a filmben. Ez is rombolta az összhatást, mert az volt az érzésem, hogy Stross mások tollával ékeskedik. Ja, és valahol még a Terminátor filmek egyes jelenetei is felbukkannak, csak sajnos már nem emlékszem, hogy hol.

Azonban van egy nagyon jó tulajdonsága is a kötetnek. Az olvasó elé tárja a korlátlan technológiai fejlődés veszélyeit. Nem kell, hogy a gépek az ember ellen forduljanak, nem kell háborúkat vívni. Egyszerűen a darwini evolúció elve alapján az ember alul fog maradni a technológiával szemben és ki fog halni, mint egy életképtelen faj. És napjainkban, mikor a Turing-teszten már sikerült egy programnak átcsúsznia és a mesterséges intelligenciák megteremtése már küszöbön áll, fokozottan aktuális ez a lehetséges jövőkép. Igazi cyberpunk, nem csak kockáknak.

Amikor befejeztem a könyvet elgondolkodtam, hogy ténylegesen mi szükségünk van a mesterséges intelligenciára? Miért akar az ember folyton Istent játszani? Lehet, hogy az Istenek is elbuktak mikor megteremtették az embert? Vagy gépek hozták létre a biológiai életet itt a Földön? Mi van akkor, ha azt hitték, hogy nem sikerült nekik és magára hagyták a bolygót, keresve egy jobb “táptalajt”? Kíváncsiak vagyunk a határainkra? Csak a végén nehogy ez okozza a végünket.

Mazochistáknak ez a könyv tökéletes, hiszen sok szenvedés árán jutunk el egy olyan nézőponthoz, ami más szemszögből mutatja be az ember és a technológia kapcsolatát. Örülök, hogy végigrágtam magam a regényen, mert ma már több mindent másképp látok mint előtte. Több bennem a kérdés, csak éppen a válaszok hiányoznak. Nem lesz a kedvenc könyvem és nem fogom úton-útfélen reklámozni, de aki veszi a bátorságot, hogy elolvassa a regényt az nem fog csalódni!

Ezt érdemes volt fellapozni

ISBN: 978-615-5229-36-7
Ad Astra, 2014
Terjedelem: 430 oldal
Bolti ár: 3990,- Ft

Mások pedig így látják:
– ppayter bejegyzése a Szubjektív Kultnapló blogon
– theodora bejegyzése a Dóri Online Olvasónaplója blogon

(Összes olvasás: 29 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*