Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame 1482 – Könyvek, ahogy én látom

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Szinte mindenki látta már a Walt Disney nevével fémjelzett “A Notre Dame-i toronyőr” című animációs filmet. Azonban hiába képezte Victor Hugo regénye a mese alapját, a forgatókönyvírók teljesen átírták (mint ahogy az lenni szokott). Mintha egy turmixgépbe rakták volna a szereplőket, a tulajdonságaikat és az eseményeket, amit összeturmixoltak, és mivel a fedőt elfelejtették rárakni, egyes dolgok kiröpültek közben, míg más dolgok belepottyantak, és lett az egészből egy nagy katyvasz. Megalkották az egyik legsötétebb, mégis a legnyálasabb történetet, melyben a párbeszédek szinte eltűntek és csak a dallikázás maradt.

Felnőve azonban szembe kell néznünk a valósággal, és el kell olvasnunk Victor Hugo eme klasszikus és méltán híres regényét. Jómagam is sokáig vártam ezzel, mert nem volt nagy kedvem egy XV. századi romantikus lányregényhez. Azonban már az elején kiderült, hogy szó sincs holmi lányregényről, és a hagyományos rózsaszínfelhős romantikát is elfelejthetjük. Victor Hugo egy sötét középkort tár fel előttünk, ahol a feudális rendszernek köszönhetően két hatalom uralkodik a népen: az egyik a világi hatalom, azaz a király és csatlósai, a másik pedig az egyház.

Az első könyvben felvonultatja az író a szereplőket, azonban a bemutatásukat későbbre hagyja. Maga Quasimodo történetére csak a negyedik könyvben kerül sor, amikor is megtudhatjuk, hogy honnan ered a neve. Ennek a nemlineáris történetvezetésnek köszönhető az is, hogy az érdeklődést sikerül végig fenntartania, és az ilyen visszatekintésekből csöpögteti az információkat, ami az egész cselekményt egy kerek egésszé állítja össze. Talán ez egyik legnagyobb húzása Hugonak, hogy a szálakat nem köti össze, mindössze sejteti, hogy az olvasóban lassan összeálljon a kép, és csak a regény végén teszi nyilvánvalóvá, amire közben magunktól is rájöttünk.

Karakterei kidolgozottak, valóságosak. Nincsenek felmagasztalt szereplők. Mindegyik külön álló jellem, a saját gyarlóságával, ami lehet szellemi, testi vagy éppen érzelmi. A regény valójában a beteljesületlen szerelem négyesfogatát meséli el, mely törvényszerűen a tragédia szakadéka felé rohan. Mi, olvasók pedig a Notre-Dame tornyaiból minden lépésüket nyomon követhetjük.

Az ember azt hinné, hogy a főszereplő Quasimodo, azonban ezt a tisztséget valójában Claude Frolló főesperes tölti be, aki szerelmes Esmeraldába és ez teljes mértékben átformálja. Frolló belső vívódása adja meg a mélységét a regénynek. Egy ember, akit a viszonzatlan szerelem és az évekig tartó elfojtott szexuális vágy az őrületbe kerget. Nem talál más kiutat gyötrelmeiből, mint a szeretett lény elveszejtését, ha már megszerezni nem tudja. A főesperes kitárulkozása meghatja egy pillanatra az olvasót, de a kegyetlensége visszarántja a valóságba.

A történet tökéletesen kidolgozott, és nem maradnak elvarratlan szálak. Magára a regényre azonban ez nem mondható el. Talán ha az első kiadást olvasom el eredeti nyelven, akkor nem lenne ez a kis negatív felhang. Ugyanis az első pár kiadásból hiányzott három fejezet, ami Hugo saját bevallása szerint eltűnt, majd később ismét előkerült. Valószínűbb, hogy a kiadója tüntette el ezeket a fejezeteket, hiszen ezek nem kapcsolódnak a történethez, mindössze az akkori Párizs leírásait tartalmazzák. Amikkel nem is lenne semmi baj, hiszen Victor Hugo leírásai alapján elénk tárul olvasás közben az 1482-es város, a maga valójában. Azonban valahogy 2-3 oldallal mindegyik fejezet hosszabbra sikeredett a kelleténél, sok volt benne az önismétlés, és ennek következtében az illúzió elszállt. Mindössze ezért nem lett öt pontos a kötet. A XIX. századi épületek és építészek kritizálásával Victor Hugo csak megerősítette azt az általános nézetet, miszerint a jelenkori alkotások mind esetlennek és csúnyának hatnak a régi idők épületeihez képest. Ami Hugonak akkor új, sivár és értéktelen volt, abba napjainkban mi, mint műemlékben gyönyörködünk.

Aki még nem olvasta a regényt, annak ajánlom, hogy az idei várólistára vegye fel! Az említett három fejezetet viszont nyugodtan ki lehet hagyni, hiszen nem érinti a cselekményt.