Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Douglas Adams immáron klasszikussá vált története egy éve pihent a polcomon. Akkor még csak azt tudtam, hogy létezik egy könyv, amit megfilmesítettek. Mivel a mozis verzió tetszett, ennek köszönhetően lelkesen vetettem bele magam az olvasásba.

“A világ leghosszabb trilógiája öt részben” – áll a kötet címe alatt. Mikor ezt először elolvastam, még nem tudtam, hogy nem öt fejezetből áll a regény, hanem ténylegesen öt regényt tartalmaz, amelyek külön kötetekként jelentek meg:
–Galaxis útikalauz stopposoknak (1979)
–Vendéglő a világ végén (1980)
–Az élet, a világmindenség, meg minden (1982)
–Viszlát, és kösz a halakat! (1984)
–Jobbára ártalmatlan (1992)
Valamint az író még tervezett egy hatodik kötetet is, de azt már nem sikerült befejeznie.

A történet pár perccel azelőtt kezdődik, hogy a Földnek vége lenne. Arthur Dent,  egy angliai kisváros lakója éppen a házát próbálja megmenteni a buldózerektől, melyek egy gyorsforgalmi út alapjait szeretnék elegyengetni pont az ő telkén keresztül. Ford Prefect, Arthur legjobb barátja siet a segítségére, azaz inkább csak szembesíti a ténnyel, hogy felesleges a harc, mert pár perc múltán nem csak a háza lesz semmivé, hanem a Föld nevű bolygó is. Prefect a Betelgeuse mellől, egy kis bolygóról származik, és a “Galaxis útikalauz stopposoknak” útikönyv egyik szerkesztője. De minderről Arthur nem is tudott az utolsó pillanatokig. A Vogon Építész Flotta megérkezik, hogy megsemmisítse a Földet, és ezzel együtt megkezdődik Arthur Dent öt köteten át ívelő kalandja a galaxisban.

Adamsnak igencsak sajátos a stílusa. Az elsők között volt, aki a sci-fi és a humor egybegyúrásával teremtette meg történeteit, melyek néha az abszurditás határát súrolták. Elmondása szerint, nem volt kész koncepciója a regényeket illetően, és ahogy befejezett egy fejezetet, csak utána gondolkodott el, hogy hogyan tovább. Talán ennek is köszönhető, hogy a második és harmadik kötet annyira kuszára és csapongóra sikeredett, hogy többször is azon gondolkodtam, hogy félbehagyom a könyvet.

A Galaxis útikalauz stopposoknak nagy csalódás volt számomra, a mozis verzió után, ugyanis ez a kötet mindössze a történet elejét és végét tartalmazza. A közepét Douglas Adams csak a megfilmesítéskor írta hozzá. Természetesen aki Az élet, a világmindenség, meg minden kérdésére keresi a választ, az a regényben is megtalálja. (Információim szerint a BBC készítette tévésorozat hűen követi a könyv cselekményét)

A csalódás után jött a második és harmadik “kötet”, amiről a véleményemet röviden már leírtam pár bekezdéssel feljebb. Erre nem is vesztegetnék több szót.

A negyedik kötet, azaz a Viszlát, és kösz a halakat!, hozta az elsőnek a hangulatát. Történetvezetése folytonos volt, és végre nem ugrált össze-vissza sem az időben, sem pedig a térben. Egy új oldaláról ismerhettük meg Arthurt, az esetlen hős szerelmest, aki keresi a helyét és a boldogságot a világegyetemben. Még a delfinek viszonyulása is az emberekhez valahogy ezt a boldogságot, gondoskodást szemlélteti.

Az utolsó kötet egy kicsit sötétre sikeredett, és mégis, a dimenziók közti ugrálások, és hasonlók ellenére, egy kerek egészet alkot. Arthur végre megtalálja a boldogságot, amit végig keresett. Persze nincs felhőtlen boldogság, de a munkája feledteti vele a gondokat és kikapcsolja az agyát. Még gondolkodni is elfelejt szinte, mert annyira lelassult az élete. De gyülekeznek már a fekete felhők, melyek felelősséggel ruházzák fel, és ismét fel kell adnia viszonylaton nyugalmát.

A szereplők felszínesek, akárcsak a világok, melyeket az író elébünk tár. Mindegyiknek van története, de csak ennyi. Pont olyan, mintha egy kavics sorsát mesélné el valaki, attól a ponttól, hogy sziklaként levált a nagy hegyről. A felszín alatt azonban ott van az ember, Arthur Dent, aki érez, akinek céljai vannak, aki szeretni akar, aki érni akar valamit az életben, és aki meg akar halni.

Az angol humor mögött néha igazi kritikai szemlélet bújik meg. A történet játszódhat bármelyik bolygón, az igazság és az “emberi” (értelmes lények) hülyeség határtalan, és ott van mindenhol. Olvasás közben több alkalommal is megálltam és azon gondolkodtam, hogy ezt vagy azt idéznem kellene, mégis, mire a végére értem a könyvnek, csak egy maradt meg az emlékezetemben (legközelebb jegyzetelek), ami így hangzik:

“-Nem látja amit én látok, mert csak azt látja amit lát. Nem tudhatja, amit én tudok, mert csak azt tudja, amit tud. Nem egészíthetem ki azt, amit maga lát és maga tud azzal, amit én látok és én tudok, mert a kettő nem ugyanaz a kategória. A tudását sem cserélheti ki, mert akkor saját magát kellene kicserélnie.”

A Galaxis útikalauz stopposoknak valóban egy kultikus könyv, amit szerintem mindenkinek el kellene olvasnia (mielőtt még a filmet megnézné). Azonban a folytatásokat már nem ajánlom jó szívvel. Az író ezzel a könyvvel, és Arthur Dent karakterével élte le az életét, rádiójátékok, TV sorozatok, mozi, hanganyagok, stb.. készítésével és ennek jogdíjaival. Volt egy jó ötlete, és arról a lehető legtöbb bőrt húzta le. Az értékelésem az öt rész átlagára vonatkozik, de ha egyenként kellene pontoznom, akkor az így nézne ki: 5, 1, 0, 4, 3.

ISBN:978 963 689 443 6
Gabo Könyvkiadó, 20xx
Terjedelem: 694 oldal
Bolti ár: 4990,- Ft