Stanisław Lem: Az Úr Hangja

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Stanisław Lem: Az Úr Hangja
Stanisław Lem:
Az Úr Hangja

Ne tévesszen meg senkit a könyv címe, nem vallásos kinyilatkoztatásról szól, és nem is téríteni akar. Viszont hazudnék ha azt mondanám, hogy nem szól az Úrról, az Istenről legalább egy kicsit. Talán nekem is azért került ennyi időbe, hogy a kezembe vegyem a kötetet, mert ott bujkált bennem a sejtés, hogy valami vallásos sci-fi-vel találom magam szembe. Nem így történt.

Peter E. Hogarth professzor hátrahagyott iratai között találnak egy regényt, vagyis inkább önéletrajz félét, amiben a professzor beszámol a MAVO tervben való részvételéről, eredményeiről és a terven dolgozó pár kollégáról. A kötet a professzor kézirata alapján készült, az ő visszaemlékezéseit tartalmazza. – Ne feledjük, hogy ez nem más mint egy fikció… vagy mégsem?

A kézirat könyv formátumú kiadásának éve 1996.  Ami számunkra már a múlt. Azonban Lemnek nagyon is jövő volt, ugyanis mikor az eredeti regény megjelent, még csak 1968-at írtak. Maga a történet azonban szinte időtlen. Éppen úgy játszódhat a XX. század közepén, mint a XXI. század elején. Talán csak egyes technikai berendezések utalnak a történet valódi időpontjára (lyukkártya, mágnesen hangszalag, stb…).

Hogarth a matematika professzora, akit felkérnek, hogy csatlakozzon a Masters Voice (MOVA) Tervhez. A terv nem más, mint az űrből kapott üzenet feldolgozása és dekódolása. Hogarth elmeséli, hogy a neutrínó-invertorral rögzített zajokból hogyan fedezték fel a véletlenek összjátékának köszönhetően a periodikusan ismétlődő jelet. Mikor ő csatlakozott a Tervhez, az első lépéseket már megtették a kutatók, azonban úgy érezték, hogy egy helyben topognak. Kellett valaki, aki kívülálló, és más megközelítéssel, más feltételezésekkel új lendületet ad a munkának. Természetesen a Terv titkos projekt volt, és a sivatagban felállított kísérleti atomrobbantások számára megépített városkában folytak a kutatások, a külvilág teljes kizárásával.

Lem egy irodalmasított kutatási beszámolót tár az olvasók elé. Végigjárja az utat, az űrből érkező üzenet rögzítésétől a feldolgozásig. Amint látjuk, már az is nehéz feladat, hogy a sok zajból, különböző frekvenciákon, különböző sugárzásokból megtaláljuk azt az egyet, amin üzenet érkezhet, vagy éppen folyamatosan jelen van, csak mi éppen azt a sávot nem vizsgáljuk.

Ha megvan a jel, akkor az első és legfontosabb lépést már megtettük. Ez is nehéz volt, de kérdés, hogy a következő lépéshez lesz e az emberiségnek elég energiája, tudása és technikája? Meg lehet fejteni egy olyan civilizáció üzenetét, amelyikről semmit sem tudunk? Nem ismerjük a kultúrájukat, nem tudjuk, hogy milyen anyagból “épülnek” fel. Vajon ők is szén alapú szerves szervezetek? Számukra is nélkülözhetetlen a víz, az oxigén? Vagy egy teljesen más civilizáció? Meg lehet érteni egyáltalán egy másik faj jelzéseit?

Békatojás (Legyek Ura)
Békatojás (Legyek Ura)
Forrás

Lem ezen kérdéseket boncolgatja a regényben. Irodalmi műről van szó, de néha mégis sikerül neki száraz, tudományos síkra vinni az elméleteit. Aki érdeklődik a természettudományok iránt és műszaki beállítottságú, annak könnyen megy az olvasás. Viszont nem tudom elképzelni, hogy egy bölcsész mit élhet át, mikor a nemlétező elméletekkel támasztja alá Hogarth az elképzeléseit.

Azt mondják, hogy az ember nem képes újat teremteni. Nem léteznek feltalálók, csak felfedezők. Minden, ami újdonságnak számít, nem más mint a múlt tapasztalatainak összessége. Egy ilyen “korlátolt” elme képes lenne egy olyan üzenet megfejtésére ami számára ismeretlen dolgokat tartalmaz? Vagy tegyük fel úgy a kérdést, hogy: “Az emberiség birtokában van már annak a tudásnak, ami egy idegen civilizáció üzenetének értelmezéséhez szükséges?”

Lem műveiben főleg az idegenekkel (az ismeretlennel) való kommunikációt tárgyalja. (Solaris, Éden, stb…) Teljes siker soha nem koronázza a kísérletet. Részeredmények születnek, mint pl. a Békatojás (Legyek Ura). De felvetődik a kérdés, hogy vajon ezen részeredmények valóban jól értelmezett leírások, vagy ismételten az emberi korlátoltság következtében téves értelmezések?

Akit érdekel a földönkívüli üzenet megfejtésének alternatív folyamata, és nem riad vissza egy kis tudományos szövegtől sem (akkor sem, ha nem valós elméletekre épül), akkor egy igen izgalmas és elgondolkodtató élményben lesz része olvasás közben.

SETI@homeAkit pedig érdekel az űrből érkező rádióhullámok kutatása és segíteni szeretné a kutatókat abban, hogy a rengeteg zajból kiszűrjék a mesterséges sugárzást, az csatlakozzon a SETI@home csoporthoz. Jómagam, már 2005 vége óta, a számítógépem fölös kapacitásának egy részét ennek a kutatásnak szentelem.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 963 221 404 3
Kozmosz Könyvek, 1980
Terjedelem: 194 oldal
Bolti ár: -,-

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*