Miklósi Károly: Málenkíj robot

Miklósi Károly: Málenkíj robot
Miklósi Károly: Málenkíj robot

A Nyugati pályaudvarnál járva, gyanútlan gyalogosként elsétálunk a bácsi mellett, aki a kisszéken lévő aktatáskájából kínálja portékáját. Nem is szentelünk neki nagy figyelmet, és továbbmegyünk. Még csak rá sem nézünk, nehogy beszélgetni kelljen vele, vagy szabadkoznunk, hogy nincs szükségünk az árújára.  Pedig ha vetnénk egy pillantást az aktatáskában lévő “dologra”, akkor észrevennénk, hogy egy könyv több példánya hever benne, és a bácsi nem más, mint maga az író.

Miklósi Károly élő tanú a múltból, akit fiatal gyerekként a II. világháború végén az oroszok az utcáról elhurcoltak, és kényszermunkatáborba szállítottak.  Több mint ötven év távlatából tekint vissza és veti papírra az emlékeit. 

Napjainkban, mikor minden második, történelmi jellegű könyv a holokausztról szól, addig úgy kell kutatni azon kötetek után, melyek a kommunizmus rémtetteit dokumentálják. A gulágok és más sztálinista kényszermunkatáborok lassan a múlt homályába vesznek. Miklósi Károly is észrevette ezt a tendenciát, és magánkiadásban jelentette meg emlékiratait. Nem törekedett irodalmi megfogalmazásra, hiszen nem írói babérokra kívánt törni. Az unokájának és az ő korosztályának szerette volna elmondani saját történetét. Hogy miért? Mert a mai fiataloknak igen kevés ismeretük van a szovjet rémtettekről.

Még a náci hatalom gyilkolótáboraiban X ember lelte halálát, addig a sztálinista rezsim 10X embert küldött a másvilágra. Kegyetlen és embertelen körülmények között dolgoztatta halálra a vörös csillagos hatalom ellenségeit. Betegségek, éhezés, gyakran -40 °C alatti hideg tizedelte a rabokat, akiknek csak annyi volt a bűnük, hogy rosszkor voltak rossz helyen. Mégis agyonhallgatják a témát. Helyette viszont megkapunk mindenféle holokausztot, és azokban is elhallgatják, vagy csak érintőlegesen említik, hogy az áldozatok között sok német, magyar, orosz, szerb, lengyel, homoszexuális, prostituált, politikai, stb. volt. Mindkét rezsim ártatlan embereket hurcolt el. De ahogy oly sok mindenben itt is a kettős mérce az uralkodó.

Miklósi Károly
Miklósi Károly
Fotó: Syp

“Véleményem szerint Sztálin sem volt különb Hitlernél, ami az emberi jogok lábbal tiprását illeti. A különbség csak annyi, hogy Hitler tetteiért a németek még ma is fizetnek, az oroszok pedig még csak bocsánatot sem kértek senkitől.”- Miklósi Károly

A kötetnek vannak hiányosságai és pontatlanságai. Talán a következetlenség a legszembetűnőbb. A következőkben csak egy párat emelnék ki, ami látványos:
-az eredeti (2003) kiadás borítóján még 1945-1947 szerepelt (lásd lentebb), még az újranyomotton (2013) már 1945-1948
-az író azt állítja, hogy 1945. februárjától 1947. decemberéig volt hadifogságban, miközben a 120. oldalon lévő Hatósági Bizonyítványban 1945.02.01-1946.12.31 szerepel (tehát 34 hónap helyett 23 hónapig). Ami még alátámasztja a 23 hónapot, az a 99. oldalon lévő iparosiskolai bizonyítvány, melyet 1947. szeptember 12-én állítottak ki a nevére.

A 2003-as kiadás borítója
A 2003-as kiadás borítója

Sajnos ezek a visszaemlékezésből származó pontatlanságok hitelességrombolóak. Természetesen nem az elhurcolás tényét kérdőjelezik meg, hanem az átélt dolgokat. Nem hiszem, hogy nem volt senki, aki segített volna Miklósi úrnak átnézni a kéziratot és a kérdéses részeket átírni, átgondolni.

Ezen tévedéseket nem az író számlájára kell írni, hanem azon illetékes személyekére, akik nem karolták fel a kéziratot, nem támogatták a kiadását és nem segítettek a terjesztésben.

Ha a Nyugati pályaudvarnál jársz és van pár szabad perced, állj meg beszélgetni egy kicsit az íróval. Szívesen mesél a régi időkről, válaszol a kérdéseidre és ha úgy döntesz, hogy vásárolsz a könyvéből egy példányt, dedikálja is a részedre. Járulj hozzá ezzel a pár perccel az emlékezéshez és ne hagyd, hogy feledésbe merüljenek a rémtettek.

ISBN: 963 430 883 3 (és 963 430 833 3)
Szerzői Kiadás, 2013
Terjedelem: 124 oldal
Bolti ár: 2000,- Ft

(Összes olvasás: 895 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

2 Replies to “Miklósi Károly: Málenkíj robot”