Émile Zola: A Patkányfogó

Várólista csökkentésem első könyve, a világirodalom remekei közé sorolt jelen regény. Igazi realista alkotás a XIX. századi Párizsban élő munkásosztályról. Mivel eddig csak a Nana című regényt olvastam Zolától, azt is már jó pár éve, így különösebb elvárásom nem volt a művel szemben. Azonban Lengyel Balázs bevezetőjét elolvasva (1962-es kiadás) kissé kedvetlenül kezdtem neki, ugyanis dióhéjban elmeséli az egész történetet, a sajátos, szocreál “megmagyarázó” stílusában. Aki teheti, az ugorja át ezt a részt, mert felesleges és ráadásul propagandaszöveg.

Zola az előszóban tárja elénk, hogy jelen mű a Rougon-Macquart családi ciklus 7. kötete (a 20-ból). Bár szorosan nem függnek össze a ciklus regényei, mégis mivel egy család történetét foglalja magába, így kicsit sajnáltam, hogy Nanát (ami a 9. kötet) előbb olvastam. Egyszer ha lesz rá időm, akkor az egész sorozatot elolvasom, az elejétől a végéig, de jelenleg elég a Francia história is.

Főhősnőnk Gervaise, ki vidékről költözött fel szerelmével és két gyermekével a jobb jövőt ígérő Párizsba. Lantier, még pénze tartott, addig igazi szerető és gondoskodó apa volt, azonban ahogy fogyott a pénz, úgy vált egyre erőszakosabbá és alkoholfüggővé. Mígnem egy szép napon Gervaise egyedül maradt két gyermekével, munka és pénz nélkül. Mosónőként próbálta megkeresni a betevő falatot. Ahogy kezdett az élete stabilizálódni, megjelent egy férjjelölt Coupeau úr személyében, és kezdtek a dolgok jóra fordulni. Mígnem egy napon…

Az alkohol és a lustaság szövetségéből soha nem születik semmi jó. Zola részletesen elénk tárja a züllés lépcsőfokait, ahogy egy család képes széthullani, és egyre jobban belesüllyedni a társadalom mocskába. A jelenség nem csak a XIX. századi nagyvárosi munkásosztályra jellemző, és ennek alátámasztására elég hazánk kocsmáiba, ivóiba, talponállóiba betekintenünk. Hány Gervaise él köztünk? Aki szerelmes volt és vágyott egy jobb életre? Aztán egyszer csak a férje, szeretője vagy az élettársa (mindegy hogyan nevezzük) elkezdte a családi kasszában lévő pénzt a sarki talponállóba, ivóba, kocsmába átcsoportosítani?

Zola hihetetlen pontossággal tárja elénk az alkohol romboló hatását, mind a fogyasztóján, mind a környezetén. Coupeau először csak a gyengébb bódító italok fogyasztását engedélyezi magának, majd halad az egyre erősebb, egyre pusztítóbb nedűk felé. És ahogy halad az elképzelt ösvényen, úgy épül le körülötte minden.

Lehet, hogy azért volt nagy hatással rám a regény, mert fiatalkoromban a környezetemben jó pár “Gervaise” élt. Akkor még nem nagyon fogtam fel, hogy mi történik velük. Láttam őket kék-zöld foltokkal, és mindig hasonló magyarázatot adtak rá: leestek a lépcsőn, leestek a kerékpárról, stb… Némely ismerősöm nem nagyon mert hazamenni, ha tudomást szerzett arról, hogy az apját valaki látta a sarki kocsmában. Gyűlölték az apjukat, és arra a pillanatra vártak, hogy kiröpüljenek a “családi” fészekből, vagy elég erősek legyenek ahhoz, hogy visszaüssenek, és megvédhessék az anyjukat. Azonban mire elérték a megfelelő kort, addigra már olyan szinten belefásultak a dolgokba, hogy nem is törődtek semmivel. Anyjukat már nem kellett megvédeniük, vagy mert már nem élt, vagy ő is ott ült a feles-pohár mellett. És ezen gyermekkori ismerősök nagy része ugyanazt az utat járja, mint a szüleik.

Zola a regényciklussal a biológiai – átörökléstani – elméletét szerette volna illusztrálni. Bár a hajlam biológiailag állítólag örökölhető, mégis inkább a szociológiai értelemben vett “öröklés” van jelen könyveiben.

Nagyon zord hangulatú írás, mégis az ember reménykedik, hogy valami jó fogja várni főhősnőnket a következő oldalon. Olvasás közben úgy éreztem, mintha Zola végig ott állt volna a szereplői körében, és jegyzetelt volna, hogy teljes hitelességében adja vissza a történéseket. Olyan részletességgel tárja elénk a jeleneteket, hogy az olvasó is néha Colombe apó csapszékében, a Patkányfogóban érzi magát, és látja a pipából megszökő kék füstfellegeket, és érzi a szeszszagot, ami az asztal lapjáról párologva tart a mennyezet felé.

Vannak akik kerülik a realistákat, mert túl lehangolóak, és minek olvasni olyat ami a való világban is megtalálható? Nos, nekik ajánlanám figyelmükbe ezt a regényt, mert ez olyan erővel vágja mellbe az embert, hogy egy ideig magához sem tér.

Összességében: 10/10
ISBN: –
Európa Könyvkiadó, 1962
Terjedelem: 415 oldal
Bolti ár: -,-

Mások pedig így látják:
Dóri bejegyzése