Elfeledett könyvek

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Elérkezett egy új rovat indításának az ideje is.

Az “Elfeledett könyvek felfedezése” – Dün kihívása a molyon, melyhez csatlakoztam valamikor tavaly. Nem vártam tőle sokat, és nem is gondoltam, hogy teljesítem majd. Felkeltette az érdeklődésem, hogy nagy írók könyvei vannak a pókhálós polcokon, és tartottam is tőle, mert gondoltam, hogy nem ok nélkül kerültek oda.

Mire elolvastam a harmadik “Elfeledett könyv”-et, megért bennem a gondolat, hogy nem szabad hagynom újra a feledés homályába veszni ezeket. Elhatároztam hát, hogy indítok egy rovatot, és évente 2-3 olyan könyvet elolvasok, mely olvasottsága a molyon nem haladja meg a hármat.

Tudom, hogy lesznek ezen elfeledett könyvek között olyanok is, melyek megérdemlik, hogy ott is maradjanak, de vannak ott gyöngyszemek is, melyeknek ki kell kerülniük a fényre.

Az eddigi elfeledett könyvek melyeket olvastam:
Stevan Sremac: Papháború
Ivo Andrić: A vezír elefántja
Victor Hugo: Királyasszony lovagja

Remélem, hogy a bejegyzések hatására más is elolvassa őket.

(Összes olvasás: 33 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

One Reply to “Elfeledett könyvek”

Hozzászólás a(z) hangsing bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*